Adásban

Gondolom feltűnt, hogy semmi esélyem
nincs a komolyan vételre -
egyáltalán a vételre.

Mégis adásban maradok, mint a paradox
világvége után az egyetlen aggregátor
és rádióadó birtokában az a samoai halász
aki majd az emberiség utolsó pillanatait
dokumentálja az Elveszett Mondatok
Könyvtára számára, amit minden
leírója más névvel illet, és ami
az álmaimban úgy jelent meg, mint egy
valószínűtlenül nagyra növelt Szent
Péter Székesegyház. légyméretben
röpködtem benne és tele volt
elhangzott és meg sem hallott mondatokkal.

Az emberiség utolsó pillanatai egyetlen
ember utolsó pillanatai. Aki nem tudja,
hogy kinek, de elmeséli milyen
eszetlenül gyönyörű a lemenő nap
fényében nyugat felől felé dübörgő
légkört felperzselő tűzvihar - vagy csak
a szomjúság lehetetlen hallucinációit
szórja az éterbe, tengervíz-marta torokkal
delirálva a Szent Folyadékról, amely immár
teljesen elfogyott a ciszternákból.

Mint a Bibliában. Van a Márk-változat, szikár és
kíméletlen; letarol, mint egy meteorbecsapódás.
Meg van a Jánosé, szinte csacsog; sokkal tovább
tart benne minden, de ugyanaz a
visszavonhatatlan feltámadás a vége.

Gondolom, feltűnt, hogy semmi esélyem
sincs a komolyan vételre - amíg elterpeszkedem
ebben a rendszerek személytelen, lelketlen
számítása adta életmódban, a palackos vizemmel,
a margarinnal, a nejlonszatyorral és a rendszer
minden gesztusommal fenn tartásával,
a sebeidben további falat húsért turkálva -
te mondtad, hogy ez a te tested, együk -, hiszen
az életfeltételeim feltétek ezen a szarból épült
várban mikrózott, Gólemkéz kente, ketchupos,
ez a te véred melegszendvicsen.

Gondolom feltűnt, hogy semmi esélyem, amíg
az odaadásom csak egy Gólemlélegzetvétel
tüdőszagú mellkasi zöreje a
kakofóniában.

Mégis megkérdezem:
van valaki az adás
másik oldalán?

Hall valaki engem? Vétel! Vétel!

Harmónia

megöntözném az
erkély magasába
komponált kiskertet -


petúniánk egy
túlcsordult cseppel int:
hagyjam ma békén

kitérés

a parlamenttel srévizavé állok
egy étterem előtt a valaki vacsoráját várva
hallgatva akaratlan az éttermi dolgozók sajátos
enyémtől eltérő valóságát

amikor harmadik valóságként megáll
az elé kilépő alkalmazott előtt
egy hajléktalan és elbődül
elit! ez itt az elit!
aztán odaszédül elém még nálam is
gerinc-sérültebb tartással az arcomba kiabál
figyelj, má'! arra kérlek, verd pofán őket!
amire ebben a kényelmetlen szituban
tőlem csak ennyi telik:
ne beszélgessünk. inkább ne beszélgessünk

állok ferdén a parlamenttel az étteremmel
a csövessel az életemmel szemben
a szépre nyitottan
tehetetlen mélységes igazával szemben
állok

egyfelől várom tőlük a munkát amiért fizetnek
rendszer hűséges rabszolgája
a moccanás valóságos esélye nélkül
állok a nem csinálok semmit pótcselekvésében
másfelől haragszom erre a roncsra aki az
én faszommal verné a csalánt de
persze verni kéne az egész gusztusosan
fűszerezett csípős csalánerdőt verni kéne

magam veretni
ha már nem vagyok képes csak ezt
az álságos ízharmóniát fenntartani
a körülöttem elterülő
velejéig hazug eldobható evőeszközhalomban

haragszom erre az embertársnak
nemigen kinéző sapiensre mert
igaza van de
bocs nekem szükségem van arra a
pár forintra amit ez a fuvar
meg amit a többi jelent ahogy
ennivalót szolgáltatok a mások lustaságába

hogy lehet valaki ekkora geci
hogy csak így elveszi a nehezen
kiküzdött illúziómat
hogy alapjában rendben van
ez a helyzet parlamenttel srévizavé
étterem előtt a más vacsorájára váró
zen-buddhista ételfutárral?

megtérés

annyira valóságos minden de
az ítéletidőnél kevés dolog
valóságosabb

pontosan tudom hogy élek
amikor végre megint
és egyszerre elfog az
Úristen de jó, hogy velem történik és a
Jézusom, mi a faszt keresek én itt
ózonillatú érzése

Prométheusz csomagold
bordáid közé az ellopott tüzet
egy halott isten kompetenciája
rezgeti a református egyház tornyának
villámhárítóját

A Ráday utcán végig
ponyvák alól félig elfogyasztott
ebédek menekülnek

ez a harag mindenhova bever
és te felülsz a saját mágiád
Szentmihály-lovára

istenek ideje van
fém-szürke felhőket püföl
egy északi ököl félálomban elhajított kalapácsa
most vagy szabályszegő lettél tényleg vagy
az összes pantheon része

annyira valóságos minden de
az istenek idejénél
kevés dolog valóságosabb

egymásra találnak

inspiráció: https://www.facebook.com/A.boseg.zavara/posts/2306852386096044






ama nagy békében a népek
egymásra találnak -
veteményezés közben
az egyik véletlenül kiássa
a másik combcsontját.

egymásra találó béke.
az egyik veteményez
a másik televényébe -
jól trágyázott talajba
otthon, édes otthon.

mezsgyére hajított napon
fehéredő csont és
a hajító kéz boldog békéje
birtokló egyetértésben -
hiszen ugyanazt az áldott földet.




ezekben a napokban a szellemi
európa születik újjá. boldog vagyok és
boldog a magyar irodalom
hogy ebben a szellemi felépítésben
szintén részt vehet.

szép képet láttam éppen az előbb
a templomban, amint
luther rámutat a bibliának arra a mondására
hogy a vér megtisztít minket.

a vér megtisztítja európát.
európa népei a békének
a léleknek és az új szellemiségnek
a jegyében összefognak és
egymásra találnak.




egymásra találás
veteményezés közben -
szegény yorick csupa kisbetűvel
kimondottan kisbetűvel
ásatag yorick.

nyírő józsefnek hívtak. a
weimari költőtalálkozón
tettem hitet az új rend
vérben születése mellett -
minden születés véres.

bőröndben határon utazó por
az otthon édes otthon drogja -
ma is terítenék a dealerek
egymásra találó
lélekben hasadásom.

Mintha beszélnénk

Marlának

Egyre kevésbé szólok bele a mások
elméletébe. Néha örülök, ha te is
úgy gondolod. Néha sikerül leszűrni a
zavaros vizekből is csillanó tartalmat.
Amúgy nem vitatkozom. Talán mert
azt szeretném: hagyjatok békén.

Na. Ennek az esélye jégverés után
kisütő napon felejtett dió nagyságú jégé.
Egy-a-jelszónk együtt üvöltési kényszerét
ez a struktúra belekódolta magába:
aki magyar, velük van. Ugrál az egy
stadionnyi szurkoló a tétmeccsen.

Vagy mit is beszélek... Hatvanezer
helyen az a háromezer. Még.
Olykor összegyűlik stadionnyi nemzet
egy Eb ura fakóra. Bár a nemzet szó
fájni kezdett, amióta szorong. Amióta
kérdés lett megint: belőle ki magyar.

Szóval az együtt üvöltés kényszere.
Nekem is van egy elméletem, itt
suttogom el minden reggel.
Tizenöt-húszan olvassák. Tudod mit?
Lehet jobban izgat ez a tizenöt-húsz,
nem gerjednek jelszavakra.

Hiszek a suttogásban. Talán ezért
nem vitatkozom veled. Mert a
vita ma emelt hangon, elemelt hangon.
nemzeti és nemzetietlen hangon
(mintha lenne hovatartozása a hangnak
a nyelv kárpótlási jegyein túl)

zajlik. Zaj. Cáfolj rám. De halkan.
Indulat nélkül. Mintha beszélnénk.
Mintha gyógyulnánk közös
esendőségünkben.

tajtékot vető

ismeretlen eredetű bőrbe kötve ébredsz
amit senki nem akar bevallani.

túl sok választásod nincs, a nyúzás
fájdalmát ismered és nem kívánod -
a tükör is csak annyit
dereng vissza: viseled.

mintha kicseréltek volna - ezt
szoktad hallani, de
a legtöbbször nem ebben az
alakváltást belülről is
a szervek szintjén is idegen
érzéseket vető,
tajtékot vető értelmében.

beléd harapott a hold
égbe kiáltó hiánya -
ez most a mesék szörnyetegének inverze
megszelídültél tőle:
partot loccsantó hullám.

még a végén kiderül:
tényleg léteznek ezek a szörnyek
attól, hogy nem hasonlítasz rájuk.

még a végén
tényleg képes leszel
falatban az éhet
szigeti sétában a másik
teste lüktetését
jobban tisztelni, mint
Krisztus testét a kannibál hívő.

ahogy a hullám.
ahogy nem éhes.

koincidencia

07
24

Áldás vagy átok -

mondod. Néha úgy tűnik,

tényleg válaszol.