Hazaér

Apróságoktól válik
a Világegyetem megint olyan hellyé,
ahol szeretek lenni.

Ezek tényleg jelentéktelen méretű dolgok
egy szintúgy jelentéktelen
méretű élet finom ívek mentén történő
tuskihúzása közben -
amikor a vázlatból kibontakozik egy
kontúros összkép,
a pontosan látszó árnyak.

Képzeld, egy rövid
pillanatra megszerettem 
az árnyékom,

ahogy a pénteki kánikulában
kicsit hosszabban megállva, járdáról
úttestre visszagurulás előtt,
térképet nézegetve, mert idegen utcák
bejárható otthonosságához kerestem
az alkalmatos odavezetést,

beletotyogott egy hő-ütött galamb.

Árnyékot vetek, megfojtom ezt a bolygót.
Vagy legalábbis ezt a nyerésképtelen
genetikai szerencsejáték-szisztémát.
De alkalmas vagyok egy madárnak
enyhültebb másodpercet vetni.
Magvetés ez is, egyfajta magvetés.

Kérem, tisztelt Egyetemi Tanács, mindezt
enyhítő körülmény gyanánt vegye figyelembe.

a szégyenlősségről II.

szemérmes emberek neveltek
fordulj el, mondták.
ne fordulj ide.

a fordulatot képességek veszése hozta.
a forgásra képtelenség.
hogy egyszerűen arra nézzek
amerre a fejem áll.

kényszerített nézés -
mondanám, de inkább kényszeredett:
zavarba jön attól, amit lát.
hiszen a hálóing alatt megereszkedett
ismeretlen formák csomagolták.

amikor meggyógyultam,
ezzel az éleslátással. odanézek.
és kényszerítem magam, hogy
a szégyen hámrétege alól
sejlő, kékült erek látása vezessen -
a másik keringése sodorjon egy
látvány szeretetébe.

képesség ez is. tudatosan elsajátított
módja, hogy végre
ösztönösen forduljak oda.

a szégyenlősségről I.

nem a műtét szenzációja. hanem az
egészen szokatlan helyzetekben,
felkelés lehetősége nélkül, elfogadhatatlan
állagúságod ellenére kialakuló kis rutinok.
a szent hétköznap. ahogy hajnalban megjelennek
a fürdető nővérek és kitolnak egy cigire
ágyastul, benneteket. az egész fekvésre ítélt
kontingenst. nyurga guruló állványon a bal kezetekkel
vezetitek az ágy mellett az infúziót.
mintha egy folyamatos közösségi zaklatás paródiája -
hetek óta belétek van kötve.

töltekezés és ürítkezés rutinja. a vége felé
már látogatóidőben is nyugodt lélekkel
a takarók alá emeltétek a kacsát. a természetes
mozdulatok tették észrevehetetlenné, a
magától értetődés. nem tűnt fel a szomszéd ágy
körül állóknak semmi. ürülni természetes
magyaráztad kerekedő szemmel
jelenséget bámuló édesanyádnak.
azt csak most tennéd hozzá: mi a probléma?
hiszen négy fal között csináltad.

ahogy apró kis rítusokban fogyott
a kórtermi közszemérem. a sértése
fel se merült már, az ügyet se vetés vált általánossá
recsegő pukira, böfögésre - egymás
belső bűze a hétköznap észre sem vett része lett.
tényleg közelebb kerültél a tested
valódi kiterjedéséhez - nem is értetted,
az elbocsátó szép üzenet birtokában
otthon lábadozva, miért sápadoznak annyiszor
egykori kifinomult szemérmed siratva
mint kedves halottjukat, a szeretteid.

Romlatlanság után

Arra ébredtem, hogy nincs dolgom a szerelemmel -
ami marhaság persze, szinte csak azzal van dolgom.
Minden más a kint felejtett húsban a nyüvek:
maguktól mocorognak. Elkészült bevásárlólista
minden más, amit zsebre gyűrve indulok,
hogy ne felejtsek semmit a polcokon a
megbízatásból. Szóval minden más
ez a megbízol bennem. Kizárólag a szerelemben
lakik megbízhatatlanság - mert valahol kiszédülök
belőle, hogy újra érezhessem. Ami az én koromban
kissé nevetséges, és dühítően abszurd:
a belefeledkezések júniusában a húsevések
kint felejtett büdöse.
Legszívesebben újra megismerkednék veled,
de csak nézlek olykor, elnézlek, a csomagolásból,
értetlenség lehet az arcomon, miért foglalkozol ennyit
ezzel a rettenetes, ördögbőr fóliába tekert
gusztustalan kinézetű sonkával.
Ha engem nem futár hoz, hanem egy pincér
az étteremben, garantáltan visszaküldenél, sőt
lehet hogy az asztalhoz hívnád, hogy
ezt hogyan képzelte, magát, a szakácsot.

Van valami megnyugtató ebben a szakadozott folytonosságban.

Zen-fotók: Sasa Gyökér (55.)

Three birds - February 2019

három hangrezgető

telepedett drótszál

rezgéseinkre

szövevényeink

drótjain az őslakók

a jövevények

Biciklis pincér

A szó szoros értelmében ez nem folytatás, hanem
ugyanaz, egy teljesen más nézőpontból.
Életmód-alulnézet. Látom, ahogy nyeldekeltek a
jóllakás előérzetében.
Nekem csak annyi a dolgom, hogy kézügybe vigyem
a jóétvágyat.
Csak egy összekötő kapocs vagyok a nyálcsordulás és
beteljesült hasak feszülése közt.
Nem mintha kilógnék ebből a társadalomból:
kézügyre esés, csordulás, feszülő has -
valójában a hátamra vett illatok aranyában
ugyanúgy érzem a ragyogást, ahogy ti.
De már így, néhány nap után is
kialakult néhány benyomásom e kényelmi szolgáltatásról,
az éhetek szolgálatában megtett méterek
életmód-alulnézetéről.

Barlangjaitokba hordom az elejtett zsákmányállatot,
ízlésesen kizsigerelve, steril szennybe tálalva
amit kidobtok.
Üvölt a hátamon célszerűen
kialakított csomagolásból a csomagolás.
Ez a magány házhoz szállítása
kalkulált szemétbe csomagolva.
Kifinomult ízek és tömegcikk-választások egyként
belefeledkeznek a dínóbőr dobozokba,
dínóbél zacskókba, ügyesen kitalált
dínógyomor hordeszközömben.

Egykor a szellem rágógumiját és jó szándék,
ráébresztések vászon- és papírkötésű sírkertjeit -
vittem a halott szavakat.
most a halott növényt és állatot fuvarozom az éhetekbe.
Hullaszállító vagyok, egy teljesen elmebeteg
civilizáció érrendszerében.
A ti mozdulatlanságra kárhoztatott éhetek tart mozgásban,
miközben a mozgástól én is éhezem az egyre jobb
minőségű hullákra.
Szerintem Ítélet Pajtás külön felrója majd, amiért
ennyire szemérmetlenül élvezem
az éhetekbe csomagolt feladatba
csomagolt városátszeléseket.

Beharangozó

zarándok angyal
módján bogár mászik
nyitott szemhéjadon

Nagy örömmel szeretném bejelenteni nektek, hogy augusztus folyamán reményeink szerint megjelenik a második kötetem! Voltaképp két kötet egyben, 33 válogatott vers az utóbbi év terméséből, mit is tanultam címmel és egy önálló, kötetet érdemlő ciklus, a Négy Kvartett, amit T.S.Eliot ugyanilyen című (az angol költészeti hagyomány egyik csúcspontjának tekintett) költeménye szerkezetének mintájára építettem fel, s nagyon kedves barátaim és ismerőseim (Babiczky Tibor, Fekete Anna, s Kállay Kotász Zoltán, aki a szerkesztésből oroszlánrészt vállalt) szerint messze a legjobb vers (ciklus), amit valaha írtam.

Két kötet, rokon attitűd, teljesen eltérő hozzáállás. A mit is tanultam szilánkokból fűzött kvázi leltára elég önkényesen kiválogatva az élményeimbe kapaszkodó versekből áll. Csak olyan versek kerültek be, amelyek meghatározó élményeim dokumentációi. Illusztrációként álljon itt (a kánikulára való tekintettel is) a téli tükör:

kitett gyerek. az egy kitett gyerek.
kirakja magát a télbe.
nyílt színen. próba nélkül. prima vista.
lejátssza az elé terített utakat.

dobozolt népség. burokban született
lombikbébik mérgében van útban.
bűzeregető óvottak anyázzák.
közlekedőedények rabszolgái.

más a tempója. mindent
lassabban csinál. kitett gyerek -
s hogy megfeleljen ennek a kitételnek
úgy tervezi: lassabban hal meg.

kitett gyerek. az egy kitett gyerek.
kirakja magát az időbe.
kár. hogy amúgy annyiszor
hazudozik saját magáról.

a Négy Kvartett egyfelől parafrázisa annak a hallatlanul lényeges ciklusnak, amit Eliot csaknem két éven át épített. Picit sem normális vállalás. Olvasom Eliot összegyűjtött kötetének jegyzetei közt: „A huszadik századi, sőt, talán az egész angol költészet legbonyolultabb, csupán hosszas fáradsággal és türelemmel megérthető versciklusa, Eliot érett költészetének nagy összegzése” (Vas István). Rendkívül filozofikus, közben érzékeny, személyes, irtózatos kulturális utalástömeggel hintett, minimum négy rétegű (személyes, történelmi, filozófiai és teológiai réteg…) versciklus parafrázisát próbáltam létrehozni - egyfelől.

Nagyon szemtelen dolog. Eliot egyik (talán leg-) mélyebb költői válságának terméke a kiindulópontom. Annak idején mindegyik költemény külön kötetben jelet meg, és eseményszámba ment a megjelenésük. Az első, a Burnt Norton nagyrészt olyan gondolatok foglalata, amik kimaradtak a Gyilkosság a székesegyházban c. művéből – a megfogalmazásuk kiütötte a költő kezéből a tollat. Ez a levegő elemének verse. A második, az East Coker az elhallgatás rémületében megtett hazatalálás szülte felismerések összegzése – Eliot felkereste a helyet, a községet, ahonnan az ősei Amerikába vándoroltak. Teljes értékű látomás, tizenhetedik századi versbetéttel, a nyitó és zárómondata Stuart Mária jelmondatával játszik, durva réteges pite. A harmadik az amerikai part három sziklájáról van elnevezve, a negyedik egy filozófiával bőven permetezett angol helyszínről - mindegyik bonyolult és teljes. A MEK felületén fent van, érdemes egyszer nekiülni.

Az enyémnek töredéke annyi rétege, színe nincs, de valódi, az enyém, és ahogy a mit is tanultam is, pontosan lekövethető élményeken alapul. Babiczky Tibor szerint messze nem lényeges az önálló értelmezés mellett, hogy parafrázis is - nem javasolta az általam elképzelt, Eliottól idézett mottót mind a négy kvartett elé, azt mondta, van annyira erős ez az anyag, hogy mankó nélkül is megálljon a lábán. Ízelítőnek itt egy részlet, a második ciklusból, a Pázmánd, szőlőhegy című versből:

I.


Hullásomban a tartás. Szárán száradt levél
a szőlőlugasban, a szomszéd présház előtt -
a miénk papos komolysága nem engedte az ilyen
bohókás gesztusokat. Épülnek és lepusztulnak.
Vakolt vályog helyett téglából rakott, vakolt és mészfehér vagy
nyers, úgy hagyott, vagy odáig nyűvődött téglakandikálás.
Csálé vetemedett ablakkeretek, a jancsikályha öblös
hő-leadásától meghajlott recsegő ajtók. Vagy idejekorán mező,
földes bekötőút a helyükön. Csak a pincék kővel rakott
ívéhez nem nyúl, akinek esze van. Házak. Élnek és halnak.
De a föld alatt, mint nem változó tudatalatti, ott bongnak a pincék.
S ha idejekorán beszakítja valamelyik új módit lihegő
Pesti barom, sírhelye jeligéje fölé nemigen lépnek az öregek.


Hullásomban a tartás. Napra tett szőlősorok mentén
dombhátig botlik a káprázó szem. De telek
sarkán a kiázott, csúszó löszszakadék mélyén
nedves levelű páfrányok közt cserkel a darázs.
Nem veri napfény sem, seregélyek zaja fel az ide öntött
hulladék rozsdabarna, vízmosta sírdombjainak csendjét.
Beszakadt kas, bordáját vesztett vízkőtől gyúlatlan
dongák, kiégett falú kályha, cserép, építési törmelék -
ez mind itt termett. Ide messze a falu: alig
veri idáig a hegy a harangszót. Várj. Amíg csak a csikk
belepöckölt vörös íve világol.
A vízmosáson túl,
ahova úgyse mész közel, mert hogy mennél közel,
nem látod a táncot. Soha nem. Csak képelnéd
egy nyári éjszakán a templom tövében terpeszkedő
óvodát, a nyitott ablakot ahova bemászott apád,
"táncolj kecske, ne állj meg
mer' az Isten nem ver meg!
Táncolj, kecske, ne állj meg,
mer' az Isten nem ver meg!"
Szénakazlak suhogó simítása helyett
a szolgálati ágynemű gyűrődését,
"kukorica, csutika,
rázkolódjál, Marika
kati, bati, csutika,
ketten hálunk, Marika."
Egy táncban a tűzben átugorva
a tiltást és káromlást, így megesvén,
hogy gömbölyödött kis pocak a testén,
hárman táncoltunk az esküvőn.
Pocakban én, pirultan két szülőm,
nincs ebben semmi. Így készültem feszt én
és soha, soha, soha meg nem lesném.
Milyen üteme honnan eredeztet,
üteme barnának, kéklő szemezüstnek,
egy örömtől ködlő csillogásban
földre szálló csillagcsillogástan.
Pocakban én, táncolt kettőn a szép jel,
nem éreztük, mi él meg és ki képzel.


A présház éjén apáddal, nagyapáddal szőlőt prédáltok:
a gazdag termés törkölyét, bádoghordók taposott
sötétjébe az elegy éjszakával. Hullásodban
sem maradhatott itt soha egyetlen szem hulladék.

Ez egy nagyon egyszerű kivitelű könyv lesz az előző gazdagság után, illedelmes, első kötet-szerű - kellett ez az ellenpont. Nem jelenti azt: eztán nem izgat a képpel, haikuval verssel, zenével alkotható, kvázi összművészeti komplexek világa, de kellett ez a kontraszt. Majd hírelem, hol tartunk vele...

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (69.)

csak haragos víz

csak haragvó ég

bolygó haragudtában

minden erőnk

emberiség lógázó 

lába az a bója