Zen-fotók: Stekovics Gáspár (57.)

lélegzet takaróját

húzta magára

a didergő táj

teljesen csak a

felgyűrt kő növi itt túl

kilehelt párád

Zen fotók: Walton Eszter (9.)

sem a lenyomat

sem a folyamat

mindkettő íze örök

Két képhívó haiku

szilvafa törzsét

itt és most nem veri

nagydobra a harkály

Imao Keiten fametszete a Keinen Kacho Gafu albumból

Halacska csillan?

...de hiszen ő három

dimenzióban látja!

Taiso Yoshitosi (1839-1892): "Koi Pond"(atozuri, '1990)

fogódzó

Asha emlékezetére

lélegzetakasztó látni, ahogy
a plüssökkel eljátszod a gyászt
is
egy helyre megint úgy megyünk
hogy sírni fogsz a kapujában
aztán belépünk és megint
az gyógyít ami megbetegített

bordák markolta mellkassal
amiben egy emlék dobogtat
az is
ahogy ugyanoda lépsz mint
ahonnan azt a bébit nézted
ahogy a medencéjéből az
összes vizet kipacsálja

ahogy ugyanoda lépsz és
mégsem ugyanoda ér benned a
látnivaló
eztán bármikor állsz ott
a látványra egy felfújható
gyerekmedencében ügyetlenkedő
elefántbaba szellemképe vetül

az gyógyít ami megbetegített
nagy levegőt és fogod a kezem
majd
elmegyünk a következő
születést megünnepelni egy
másik élőlény másik ketrecéig
nagyjából ugyanoda lépve

Erdő esőben, zuhanóban

recenziós epigon

Nevetséges vagy ezzel az optimizmussal

Egyenként harisnyát húzok a fákra
de ettől még nem leszek táj.
A panelgombokkal összegombolt erdő
egy öregember májfoltos
koponyája alatt, az elfekvőben.
A teste. Hónapok mosdatlanságának
odahajított sitthalom. De a koponyája!
Gyönyörű. Bár komoly fűrészelés után
lehet csak a szagáról leválasztani.

A Yorick-koponya előállításához
költözz lakótelepre.

A horizont fölött a lehető legmagasabban
lebegő toll kilátástalansága - persze.
A járóképtelenségig bejárt utak.
Csukott szemmel sem
tévedhetek el. Itt a madarak elhagyott
alkatrészét is visszafújja a fészekbe a
hideg, jóleső, reggeli szél.

A teljes elveszettségérzethez túl
messzire látni a tetejéről.
Nem tudsz segíteni rajtam, de fegyelmezett
harisnyahúzó vagyok, egyetlen fát sem
hagyok ki. Néha eljátszik velem
az előző lakók itt felejtett keserűsége
tőlük tanulok fel ejteni.

Valahogy úgy nem félni. Ahogy az erdő
egy öregember májfoltos koponya-
üregébe suttog az elfekvőben.
Valahogy úgy, csak a melegét a
szenvedélynek, amiből kór. Terem.
Elengedni az emlékek érfalán lassan
gyöngyöt izzadó felejtést is. Mert
nem önzés és nem is gyávaság egyedül meghalni.

A következő lélegzetvételig ellátok.
Valaki úgyis a hálózsákján áthatoló
tűlevelek szúrására ébred. Felkel és
szemetet szed. Szavakat a lakótelepi konténer
túlcsorduló, érzelmes pofája számára.

A többire elég a kellően megtisztított koponya.








- A vers lényegében Marci Eső c. költeményén ül - s ennek az attitűdnek van egy általam régebben már megírt komplementere, a Határátlépés
- és bár nagyon nem szeretem külön kezelni (a fejemben az Égösvény utószava), de a versképző élmény eddigi legerősebb horgonya a Béla

Zen-fotók: Sasa Gyökér (48-49.)

Sasa Gyökér: From the Edge of the Lake, No. 2

takaród alól

kikandikál a fázó

csupasz lábujja -

foltozd meg mintás

két elem határán

foszlott takaródat

Sasa Gyökér: Path Across the Lake

kirajzolódik

minden bundában-tollban

megtett mozdulat

hópapírra nyomott

vakírást tapogat

ujjával a szél

Egy portré alá

Németh Krisztának

Baráth Gábor ambrotípiája, 2018
(nedves kollódiumos üveglemez, 305x305mm)

mennyit kell látnom,

hogy a szememben így

csillanjon mindenség?

Beszélgetés a szeretet kereséséről

Horváth Krisztának

Sohrab Sepehri:
Hát menj végig azon az úton


Első hajnalhasadáskor
kérdezte a magányos lovas:
Nem tudod véletlenül,
a Szeretet hol lakik?


Csöndesen forogtak az egek
kivéve a gyászoló felhőket
kivéve a hulló csillagokat.

A zarándok a ragyogó ágat
a homok sötétjének adva
így válaszolt:

“Látod azt a nyárfát?
Nos, épp a nyárfa előtt van
az az ösvény, amelyre gondolsz, úgy hiszem.
Mert zöldebb az, mint az égi álom
és a szeretet mély kékje
árnyékozza bőven.
Igen, Ha Látod.

Hát menj végig azon az úton.
Eljutsz majd az érzékek kertjéhez.
Fordulj ott a magányos tó felé
hallgasd a levelek mesteri himnuszát
figyeld az örök kutat
amely az ősi legendák forrásából fakad
míg elhalványulsz az áttetsző félelemtől.

S amikor éles zaj hasít
a tér áramló meghittségébe
egy gyereket látsz majd
egy fa tetején
a baglyok fészke mellett:
arany tojást remél.
Igen, Ha Látod.

Biztos lehetsz benne:
a gyerek utat mutat neked.
Igen, csak annyit kérdezz tőle:
a Szeretet hol lakik?”

(Maryam Dilmaghani angol fordítása-átirata alapján, a Wang folyó versei oldaláról)

shizoo:

Útkereszteződésekben

A sokadik év hajnalhasadásában 

kérdezte a magányos lovas

azt a tojást leső gyereket a fán:

Nem tudod véletlenül

a Szeretet hol lakik?

A baglyok a tolvaj kezét lesték,

a tolvaj baglyokat leste -

kivéve amikor a lovasra pillantott

felhő mögül kisápadó hold.

Ágát markolva

a fészekbe bámulva felelt:

"Láttad az útelágazást

ahol a kereskedők szekerének

kitört a bal első kereke.

Azon a szekéren várt

a Szeretet.

Láttad azt a kapualjat, ami

kékebb volt mint a hajnali ég

színéből merítkező tenger.

A kapu mögött ott 

várt a Szeretet.

Ültél a legendák kútja mellett

éveken át és egyszer

hozzád ért egy kéz, de te

elrántottad a magadét, mert

legendára figyeltél...
abban a kézben lakott a Szeretet.

Igen. Akkor

hasított éles zaj az elhívatásba.

A Szeretet mindig felbont mielőtt kötne.

Anyád is így hagytad magára

hogy öregségét szomorú

vásznakba szője.

Menj vissza, ahonnan jöttél.

Valamelyik Szeretet

vásznába szőve még lehet, 

az útelágazásban tétovázik

ahol száradni hagytad.

És most hagyj békén.

Mindjárt

kikelnek a tojások."