Várostükör (6.)

egy pillanat, csak tükröződöm, szólt
a dzsinn. egy pillanat... nekünk egész
napos program lehet a látszás, talán
mert olyan ritkán. szív benntart kifúj -
annyi minden kell hozzá. konstellációk:
ház, dínópréselet nyálkája a vízen és
a mindezt észre vevő. konstellációk:
láz, delírium, szerek együtt állása -
mondja, hosszú szünetekkel, miközben
gomolyog: olyan ritkán ennyire
gyönyörű a látszat -

*

az vagy. kietlen
szimbolikus házarcok
ég-mögöttese.

*

valaki a szemedhez ér a látomásban
minden fotód egyfajta egyetemes látomástan
a nézőpont gyökerén

rágcsáló eszmék lógnak rajta mint
szavakba csorgó önkényes hiteink -
a képeken a fény

játszik, te látszol legalább, avagy
leginkább: te. ahogy látsz úgy: aki vagy.
egy szabad nézet, ott.

így nézel, a dolgok téged néznek
a látomásaidban leginkább téged nézlek
mintha ifritet* vagy máridot*.





*démoni fajok :)

századvigyázz

                                                                                                          Do Ho Suh alkotásaira

lépő talpukon kenődő
hálófonatba bíbelődő
egyformára nyírt fejetlen
méretkülönbség-helyzetekben

menetelnek a percek, vesztő
egy órát siet az ébresztő -
lekésted önnön lázadásod
hon-aljban izzadt század, ásod

menetelnek a percemberkék
a talpuk alja szeptemberkék
égnek tűnik a talpuk-alja
énekszó sej haj senki hallja

hálófonat-kapaszkodóban

alattad gödröd kiásó szótlan

holnapnak látod égnek a prést

várjátok mind a tizedelést

forrás: https://www.facebook.com/theculturetrip

Beszélgetés, méltatlan (7.)

                                                     hard kier. hátrahagyott versek


Csajka Gábor Cyprian
forgókínpad (83-87a)*
_______________________________________________



85
                                                                 K. L. szép nevére

Még mindig ugyanúgy féltettem öreganyámat, pedig
már kamasz voltam, féltem, hogy meghal; az
ügyetlenkedő kéjben voltam csak boldog, abban
tünedeztek nyers aggodalmaim; Kukoricza Livihez
készültem, kedves, arányosan törékeny lány volt;
őszintén jegelte, halogatta az ölelkezést, bár
nem félt ő semmi felsőbb rigolyától, sem magától,
inkább engem akart megkímélni a szüzességétől,
"egy nehéz ágy emlékétől"; talán érezte, hogy a 
boldog, szép neve még sokáig fájna azután.




shizoo

7

Nem féltettem én senkit; mert a fantáziámban éltem,
lapoztam, akár a könyveim; nagyanyám, ez a kedves
aranyosan törékeny öregasszony a zsarnokunk volt;
mesehős, hajlíthatatlan létére sose tört, a gondolat se fért 
hozzá, hogy meghalhat; döngtek körülöttem a döntései
akár a lánynevek: Kriszta, Szilvia, Eszter; én örültem 
a korlátainak, önként jegeltem az ölelkezést bárkivel; 
rám nyílt szemű lányoktól az álmoktól lucskos éjszakák 
menedékébe osonva; nem féltettem őket csak magam:
mesélő voltam; tudtam, nem vagyok halhatatlan.







*az egész összképe értelem-hordoz: e néhány zárójelezett, számozott vers együtt adja ki a forgókínpadot

Salföld

Bölcsen elrendezve - tájról tájra máshogy
de hordozzák a rakott falak és ahova rakták
a fölé rakott szalma és cserép
az enyhe dombot kiékelő támfal
ahol olyan jól ellakik az ásó, a gereblye -
a gádoros padlótól a deszkamennyezetig
a mésztől a tapasztott díszekig bölcsen
elrendezve.

Törődést igényel, hiszen törődik
de bölcsességet hordoz a rendje
a rendekbe rakottnak. Még a
durungnak is, amivel az istállóablak
bukó zsaluját kitámasztja reggel a
gazda kéz. Rendje van, amit a ló
is megtanul, nem löki ki a fejével -
legfeljebb egyszer...

Másféle otthonosság ez, közelebb van
az otthon szó jelentéséhez, mint a
betonba és aszfaltba göngyölt alá-
csövezett egymás fölé rakott
életekkel terhes kaptár városom bármelyik
lakása. De több törődést igényel -
a letört darabkák adják a rendjét:
a nemzedékek tapasztalata, amely
nemcsak falat - létet tapaszt.

Tudom, hol élek. Látszólag itt sokkal
kevésbé törődöm. Valójának
arcát töröm én is magam helyett
török belőle, törtetek, s hogy törékeny
hiteimben hordom a véreim
egykori törődését, sokszor inkább
teher. Itt látszólag sokkal kevésbé
törődöm. Bölcs elrendezés ez is
de félek, nem az enyém.

Bölcsen elrendezve: hogy kiszakadtam
tájról tájra máshogy vagyok vendég -
akárcsak a saját életemben:
töredék.

Kudarc (19. hangminta)

Ha fogyna, kérném. Csak még egy kudarcot
adj, uram csak még egy ilyen kudarcot!
(A bevezető rögtön elhelyez
szinte érzem, hogy fordulnak el
az érdektelen arcok.)

*

kijáratlan életiskolának látszik
ugróiskolának a szokásosnál jobban
repedezett aszfaltra krétával
rajzolt ugróiskolának.

ne két lábbal érkezz hiszen zuhansz
ekkora tempót már nem
rugóz ki a lábad -

érkezz, arccal
lélekkel ess
úgy érdemes -

tartson meg a tekinteted, ember!
(s ha egyenesen át - legalább nyitott szemmel...)

*

túl hosszú téli álmot hallgattam és
most ott vigyorog a ráncaimban a hendikep
tudod mit? én akartam és így akartam -
látszom. hát látsszak ennyinek,

ha már ennyi, tényleg.
mélyedből kiáltok hozzád, fel Uram!
(...bár most éppen ellenedre fénylek.)

*

megülni csendben: egy változat -
gőgös volna a csendem, inkább beszélek.
tisztességesebb. nem válogat
jól, de őrzött ép eszének
maradékával éljen az ember:
el nem múló fecsegésszerelmén
csócsál az elmém
(az értő közönség már bólogat
de tudod mit?
ne simogass mint vén kutyát
ha jól ugat...)

*

majd egyszer jobb időben
költővigasz?
dugd fel magadnak, utókor!

nem szóból élek,
nem vagyok igaz,
nem rajzolódik általam
a futó kor -

majd egyszer olyat írok, hogy a holt papírdarab
lángra kap -
(ja. ilyen ez a kor -
majd lekapcsolom, ha füstölögni kezd
a szavamtól a monitor)

*

egyébként jól. kösz.
változik. tisztul. jobban
látszik, ki. (csoda.)

Teljesség-átiratok (13.)

Chiara Bautista képe (itt egy interjú vele)

A Szabály, mint fogság és mint szabadság

Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet. Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért hogy nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég.

A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad; legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint. A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

szétszórt kincseim

a mámorok - könnyebbülök

ha elvesznek

A szarvaslány magában hordja a vadászatot
mint szabályt. Szeszély és sóvárgás, arra fut
amerre csak akar - amerre csak akar ösvény
rajzolódni. A mámor egy liget ahova minden
este rajzolódik ösvény. A mámornak van
mitológiája - mint a szarvaslánynak akit
mert magában hordja a vadászatot ma is
le fognak vadászni. Örök mintázat a mámora
amiről ha lemond - hát magáról. A vadászat
benne lakik, a vadász is benne lakik, a lövés
és az engesztelés hiánya. Az elfogyasztott
hús amitől nem kértek bocsánatot.

A szarvaslány egyszer abbahagyja. Még nem
látja, mikor, milyen vadászt hagy majd
életben. Lebontja szeszélyeit, sóvárgásait és
úgy folyik majd, mint a patak, amiből
akkor ivott, amikor először lelőtték. Biztos
lesz mint az ég, mintha nem szakítanák fel
kékjét többé a repülők kondenzcsíknyilai
olyan. A szabály az ő esetében a mámor -
egyszer abbahagyja, de most még úgy látja:
akkor önmagát. Azt is abbahagyná akit
ismer. A lövés csikorduló jégtörés-zaját
a szívben sajduló folytonossági hiányokat -
neki még ez a szerelem.

Magában hordja de egyszer abbahagyja -
nem keresi meg az éj bosszuló madarait
nem csiripelteti el velük a vadász sosem
hallott valódi nevét. Nem tesz többé a régi
sebekre gyógyírként új sebeket. A mámor
egy liget lesz, ahova ki-be jár. Még a
poharában szorongó ebihal sellőt is
visszaengedi a szabad vizekbe. Nem keresi
meg, konokul nem csörömpöl rajta a
menekültében ráakadt ágakból és levelekből
követelődző bosszúvágy.

A szarvaslány magában hordja a vadászatot
míg egy éjjel életben nem hagyja a vadászt.

Mandulás

túl minden célon és szerűn csak nézd
a mandulást
hogy játszik élet léteink-vidító
indulást
szagold érezze bőröd érintsd - és végre
lásd

hogy reszket ágon sziromló jövőt magzó
öröm
túl minden célszerűn létet lobbanó
örök körön
s mi mélyre nyúl beléd! túl kérgesült
fagy ette bőrödön -

beléd: a léted lélegzetre nyíló
teljesét
együtt simítja ág rügy és szirom
a kéklő teljes ég -
éleszti mind emlékbe gyűrt és vágyba írt
varázsmeséd -

de ez a most! az ég mélyebb mélyedbe
kékell -
nem fér terv és teher ahol a pillanat
királya székel
s ez látszik akkor is ha irgalmatlanul lehull
vagy lassan ég el -

hogy reszket ágán sziromló jövőt magzó
szavad
titka nincs a szó - mint bármelyik ez is
csak így: marad -
amire nincs: a titka kincs - engedd be és
add át magad

Tündérliget

Néha létrejön -

rendünk magára hagyott

szélén burjánzik...

...míg figyelmünk

tél-éle tarra nem vágja:

észrevett szépség.