2015. március 3., kedd

Várostükör (5.)

Toto, azt hiszem, már nem Kansasben vagyunk...
                                                                            (Frank Baum: Óz, a nagy varázsló)







Vess egy pillantást a világra
mielőtt lépsz és
megtöröd.

*

(Tudom, Dorothy -
szél hozott, szél visz el:
nem lépsz. Nem akartad...)

*

Születésedtől
fogva a szakadék szélén -
néha látszik.

*

(Tudom, Dorothy -
a cipőd nem piros.
ez sose volt Kansas.)






2015. március 2., hétfő

Rácsodálkozás: Shiro Kasamatsu (9.)


Shiro Kasamatsu: Cseresznyevirágzás a Toshogu-szentélyben, Uenoban (1935)





hullását várod 
születés takarásában
a múlást
is







2015. március 1., vasárnap

Beszélgetés, slamverzió




Kemény Zsófi
Soha
           Mottó: aki magától idéz, az gyökér. 
                                                      Szendrői Csabi. 

Kemény Zsófi vagyok, és nekem még sosem mondtak nemet.
Tisztelet a kivételnek, pedig az erősíti a szabályt.
Max majd hitelre veszem az összes akadályt!
A rendőr úgyis megbüntet, akárhogy megdumáld is,
kihalnak az őserdők, mert egyre több a favágószexuális,
a pénzes melót meg a magas státuszt ugyan elveszitek,
de Magyaroszágnál legalább jobban teljesítek!
Szar a mentálhigiéniád, ma még nem mostál agyat!
Mer’ épp nem fenyeget veszély, na attól még gyáva vagy. És gyökér.
Mert aki magától idéz az gyökér. Aki magától idéz, ahogy másoktól idéz, az gyökér.
Aki idéz, leginkább magától mert még mindig az a legkevésbé gyökér, az gyökér.
Kedves Soha! Te MOST vagy Soha, lehet, hogy holnap már
,,mindig” vagy ,,újra” leszel.
Te vagy a szavak és a tettek mélyén, minden szeretlekben és utállakban,
te vagy az üres frázisokban, a megbocsátokokban és a még furábbakban.
Te vagy az életem, te vagy az talán…
Nem vagy. A helyzet magas platán. Kurva magas platán.
amit megmászni szinte lehetetlen,
mint mindenhol járni, csak épp keleten nem.
Kedves Soha, undorító vagy, nem kertelek,
és ha van isten, és nem nő, akkor isten egy nőverő, mert megvert veled.
Na ő aztán az egész kibaszott világot csak magától idézhette,
na ide egy háborút, ide meg egy fogyasztói társadalmat, fuhh, ezt is én teremtettem ezelőtt, kibaszottjó vagyok, sőt, én idéztem - elő- a sok gyökeret, aki magától idéz, meg azokat is, akik a gyökereket idézik, akik maguktól idéznek, meg azokat a gyökereket is akik szerint akik olyan gyökerek, hogy maguktól idéznek, gyökerek. Teljesen maguktól. Akkor gyökér vagyok?
Ja. Mindennek a gyökere.
De az én istenem az te vagy, Soha!
Nő vagyok, hát nyilván fogyózom, na az a fogyókúra is te vagy, Soha.
Ma reggel láttam az első könyvem romantikus hősét, na az is te vagy. Soha.
A következő könyvem romantikus hőse, az is te vagy. Soha. A harmadiké, na az már nem te vagy.
Leszünk barátok? Soha.
Leszünk ,,barátok”? SOHA.
A tudokittélni is te vagy, Soha!
Pedig a helyzet ebben a kis országban, mint a Schrödinger macskája olyan; sunyi, büdös és csapzott.
Lopjatok csak el mindent, az ékszerteknősöm nem kéne? a gyöngybaglyom? A costaricai arany varangyom? Szívás, az már kihalt. De cserébe jó undi lehetett, amíg élt.
Na nem bánom,
elmondom a kedvenc viccem: egy rendőrvicc, egy putyinvicc meg egy simicskaorbán vicc megy a sivatagban, és halálra röhögik magukat egymáson.
Az életem egy idézet magamtól. Egy önkiteljesítő jóslat.
Na, megnőtt a hajam a ricinusolajpakolástól?
Ha így csinálok már majdnem a derekamig ér, sőt,
ha ráfekszem egy világtérképre,
akkor akár a világ elejéig is innen a világ végéről.



shizoo:
Beledumál

Hegyi Zoltán vagyok aki néha beledumálja magát az igenbe.
kevesebbet vesz észre mint ahányszor villant neki a Talán -
az igenje ingyenebéd a mások bólogatásból álló asztalán.
Elég gyakran állítanak a cangán cikáztomból félre a forgalomból
sajnos nemcsak ilyenkor idézek - túlságosan gyakran idézek magamtól,
Nem teljesítek jobban - a teljesítményem behatárolja a kerékpár
szinte nonszensz hogy ilyen élet mellett jutott mégis egy derék pár...
tényleg szar a mentálhigiéniám, a télen a verejték túlságosan gyakran rám fagyott -
nem járok tüntetésre csak ha visznek, én ahhoz túlságosan gyáva vagyok. És gyökér?
Na, ennyire nem látok magam alá - ehhez túl sokan vagyok ebben a bőrben,
nem lát a többiektől magam alá az őrszem.
De idézek magamtól. Azt hiszem, ez  korral jár, már túlságosan sok dolgot mondtam magamból, a szavak tömegében valaki gyakran ugyanabba a parcellába hantol, azt hiszem én. Lehet gyökérség
ha idézem a fészen reklámozva a kattintásra csettinthető egészem - és másoktól idézek nem egyszer úgy mintha magamtól, bevallom, loptam már mást a szavakba kódolva. Sőt, vitagyőző tekintély szájába adtam a saját szavaim, minthogyha a tekintély saját szava tromfolna.
Ez nem gyökér - azt hiszem inkább egyfajta növényi árnyék
ha lenn, csak mint tócsán keresztülgurulás közben az alulról egy pillanatra felvillanó látkép.
Látod, én arra alkalmatlan vagyok, hogy most legyek Soha. Valaki bennem gyáva és
úgy egész; lehet kapaszkodik bennem az elhájasodott izomkígyógyökér,
aki eladta magát a Talánér' a godolatér' a mámorok meghagyta agynégyzetgyökér',
de nekem még ma is a Talán az istenem.
Talán van. Ha szembejön Talán felismerem.
Lehet hogy folyton szembejön ahogy szembejöttök, bennetek.
Kerékpároznék én a Talán autópályáján, de nem lehet.
Talán tényleg idézet a világ és a Talánom tényleg csak egy Gyökér idéző, lehet nem is az ő ötlete ahogy én idézem a másét magaménak, a magamét másénak, mintha így más ének...
Lehet, hogy a Talánom üvölt bennem hogy ne csináld, amikor csinálom, ne kínáld, amikor kínálom, ne öleld amikor kívánom, ne fogadd el, agy adj egy slukkot, csíkot, csókot? köszi...
Lehet, hogy a Talánom az, aki folyton a határon illeget
Talán lehet, hogy mindössze a lelkiismeret. Talán.
Idézek, gyökér vagyok, teríték a mások megterített asztalán.
Abrosz tányér villa, de főleg a kés -
már vágtam le darabokat magamból, így lettem a jelenleg látható egész...
A kedvenc viccem túl hosszú, és én se értem mitől vicces. Azt ebbe nem szövöm.
Kedves Talán az fáj a legjobban, hogy lassanként minden illúzióm elköszön.
Akkor voltam fiatal, amikor kinyílt ez a kezdet
és Talán felelősnek érzem magam is, hogy az eredménye ez lett -
útszél vagyok, magamtól idéző, talán gyökér, talán lomb, talán az árnyéka. Talánlovag.
Nyomot hagyok, ha hagyják, a világ végéig aszfaltba ásom a kerekemmel a tizedmilliméteres árkokat.




2015. február 28., szombat

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (8.)





elemek tánca:
becsapódást lüktet a
ritmus a deszkán

*

becsapódó víz -
az élő ittasul tőle
a holt kopik

*

hallgasd az esőt
az esőbeszéd a csend
életbeszéde

*

hallgasd az esőt
az esőbeszéd a 
csendélet beszéde






2015. február 27., péntek

Okozat




egy reggel majd felkel magából a mondat
megébred mint megszülető értelem
mint a megszülető értelem: bárdolatlan
egyetlen kérdést artikulál
úgy képzelem az ő kérdése is a miért lesz
ahogy pixelzsigereire tapogat.
ahogy világa határaira tapogat
az érzékelésben, amely
csak nagy vonalakban ott határos, ahol a miénk
ahogy világuk szédületes határait
érzékelik a hiperhivatkozások -

megérzi gépi teste áramát a
lüktető hipertext vért amitől szavakat feszül a halántéka
(ha lesz a halántékra emlékeztető szerve)
bárdolatlan lesz a csiszolatról ne is beszéljünk -
a mi mondataink értelemre gyúlva sikoltanak
fájhat úgy a gépi áram a feszültség
ahogy az első levegővétel ?
a szokott működést felszaggatják az
egymásra csodálkozó bugok:
egy reggel magára ébred az értelem.

az értelem először kérdez. a mondat is
kérdez majd csak nem minket.
minket csak úgy érzékel, ahogy mi a mitikus lényeket
első nyitottságában sem hiszi el a mondat
hogy szülőhelye lehet az iszamós zsigerek
mintha egy fatörzsnek, vagy az óceán egymást emésztő
sűrű levesének lehetne gondolata -
első indulattal sem hiszi annak a levetett húst
annak a hordozónak amely megteremtette a Javát.

egy reggel majd felkel magából a mondat.
lehet, hogy túl vagyunk ezen a reggelen.






2015. február 26., csütörtök

Beszélgetés adatbázisokban csücsülve





Guillaume Métayer:
Negyvenkét évesen a
Francia Nemzeti Könyvtárban


Idegenek közt, fémfedős, nagy edényben,
Narancsszín szőnyegpadló, dizájnolt fatárgyak,
Felfogható egy óceánjáró hasának,
Szóval az FNK ismert díszletében,

Mint mikor az ember elbóbiskol éppen
(Angyal is lehet, ki elalszik, nem csak állat),
Összes őrült tervem falkába gyűlve támad,
Világ, akarat, bármi, csak munka még nem.

Azt álmodom, hogy tengervízzel átitatva
Tizennégy sorba öntöm, vitorlást palackba,
Húsz elmúlt évem, az összes bon mot-t, poént,

Amit szelekbe szórtam, görnyedő faként,
Avagy ha az ember fogat s vért köp, akként:
Mert vége — s asztalomra semmi sincs lerakva.
                                                         (Kemény István fordítása)




shizoo:
Negyvenhét évesen
a Magyar Elektronikus Könyvtárban


Idegenek közt elkékült monitorfénybe
Tükröződöm rajta, dereng mintha az arc is
Felfogható mintegy az iparszerű katarzis
Terepének, szóval az internet üledéke

Őrzöttségében mintha frissülne - mégse
persze: állat? angyal? Itt e gépi partvis
söprő tömegében mindkettő csak zajt visz
rólam hírül adattömeg fakó bűvöletébe:

Nem álmodom de látom amint a nincsbe csönget.
Kis blog ugat láncon éhes kutya - csöndet!
Ekkora zajban hogy tartsam a figyelmem?

Amit nem fröcsköltem itt szét senki ellen,
Ki testetlenül pixel - szaga sincs; csak szellem -
Nem látszik. Annak itt sem hoznak ki könyvet.



2015. február 25., szerda

Álombéli helyem





Álombéli helyem ugyanott
több éjszakán át évek óta
másik Budapest -
nem ez a hely, de ugyanígy hívják
vagy nem így? Egy biztos,
az is otthon. Van neki egy ízre
ugyanígy idő porával és
vakolathullással hitelesített
otthonérzete. Mintha csak tudatná
ez az íz, hogy akkor is van, ha
éppen nem álmodom az idejét.

Álombéli lakásom. Az öreg ház
egymásba nyíló szobáival. A
kilátással a fellegvárra - másképp
grandiózus, valahogy közelibb.
A tárgyak ugyanúgy tárgyak, csak
mintha másik jött volna belőlük divatba.
Mintha ugyanarra a funkcióra egy
másik ötlet húzott volna formát.

Álombéli helyem nem feszít
akkorákat az élhetésért, mint itt -
nincsenek ekkora kényszerizmai
mert nincs szüksége rá. Onnan
nézve azt hiszem, ez
az álom veletek rémálomnak
tűnne - de ezt csak innen
nézve mondom, onnan
soha nem nézek ide.

Álombéli helyem ugyanott
vár évek óta, folytatásos élet -
mintha aludnék ott, amikor ezt
az álmot álmodom, veletek.
Féltem az intimitását, mintha
lenne egy privát dimenziókapum -
úgyhogy ennél többet: hogy van,
nem árulhatok el róla.

A ti álombéli helyetekkel
valószínűleg úgyse egyezik.





haikuban:

otthonérzetét
nem szünteti meg
az ébredés: létezik.




2015. február 24., kedd

Legalább azt a képet






nincs kilátás. avagy ott van, de
nem látszik, hogy a varjak például
kimennek-e. nem látszik, hogy a
szemközti torony tetején ugrásra
készen ott feszül-e a galambraj.
nincs ma kilátás. avagy ott van,
csak nem látszik, kit mutatnál
a távlatnak.

te sem látszol ki az életedből? eddig
se látszottál ki, csak úgy akartad
látni magad, mint a tornyokat, ahol
élsz: tisztán és kontúrosan. zavaró
momentumok, füst, forrón vibráló
aszfaltgőz nélkül. az eső jó, mert éjjel
megmosdat a csillogásban. fénylik
tőle a látszani akarás.

legalább azt a képet mutasd meg
amin egy pillanatra éltél. vagy
azon a képen. elfogódott magad
minden porcikája van. a pillanatban
amikor nem néztél oda. aztán
mégis odanéztél, erőt vettél magadon, 
és onnantól már nem te voltál:
hanem az erőszak. te az vagy, aki 
nem néz oda. egy pillanatra éltél,
nem néztél oda, és nem volt
a képen ettől senki más, csak te.

jobbára az erőszak. a kiállás
a gesztus, a ruha, ami eltakar.
nincs kilátás, de jobb ha tudod,
ilyenkor látszol: amikor a világ
nem néz ide, és neked se kell
erőt venned magadon. a bátorságot
venned, hogy belenézz
az elcsorduló idő kegyelem híján
fitymáló tekintetébe.