2013. november 20., szerda

Tárlatvezetés: Jacek Yerka (14.)





Felrajzoltuk Bábel régi és új nevét
a Gólemrakéta homlokára - a maga égette kráterből
lassított robbanásban a mennybolt
kárpitjai közé vinnénk a megformált anyag
bennünk lakó porcikáit. A teremtett testet
felöltöztetve a mennybe. Telepített tájaink
lassan oszló gombafelhőjét évezredes robbanás
löki felfelé a száradni kitett rétegek közé,

ahol aztán hiányzik a látás. A Gólemrakéta vak.
Felhők fölött a lent maga a múlt és
körül - mint száradni lógatott vásznak közt
bújócskázó gyermek szemébe - csak a két
bezáró vásznon át látszó árnyak libegnek.
E libegés közt a "fel" az egyetlen irány -
a hús nem lát színről színre az egekben.

Hát csukott szemmel kilőtt vágyat, úgy
tolja fel az ezredévre lassított explózió a csúcsot,
azt se nézi, hányadrésze ég.
A feltörekvés szakadna talajától,
de közben egyre többet emészt el
lassú égésű alapja önmagából - többek
közt a lelkek mélyén fénylő egykori célokat.

Ti is menjetek szépen vissza a művészbejárón,
ti, akik kijöttetek ebből a lassított robbanásból -
mert megtagadva is a részei vagytok,
sétatempóban szerterepülő magányos foszlányai,
égéstermékei a Gólemrakétának;
csak képzelitek, hogy kívülről nézitek.

Így épül a Gólemrakéta. És már nem érjük fel
folyvást emelkedő homlokát - hogy
letörüljük onnan szentségtelen
régi és új nevét.



2013. november 19., kedd

Beszélgetés látásról, árnyékban

eredetileg: http://nataliedanaisz.blogspot.hu/2013/11/picasso.html





natalie:
a vak

az élet méze
ikrásodik fénytelen
kenyere tükrén




shizoo:
a látó

tenyere tükrén
imbolyog arcod lángja
ahogy megérint






2013. november 18., hétfő

Beszélgetés látásról, fényben

eredeti helyén: http://nataliedanaisz.blogspot.hu/2013/11/52-oldalon-5-sorok.html





natalie:
csak lélekben létezik

égborító viharban
ázó nappalok, ázó éjjelek.
nem mertem szemedbe nézni,
közepén felenged a sár,
látnánk, ó mindnyájan látnánk,
mire tél lesz, megjön a gyermek.
sziszegő mutató,
hogy a fészek falához odasimulj.
és lenn a város fényei
minden időben ismerős,
de künn az üveg mögött
már bút terem barázdáján.




shizoo:
ellenpont

Ránk záró fátylas eső
verte éjjel, amikor
nem merünk szembenézni.
Látnánk, de nem viseljük a
gyermek tekintetét.
súlya a fészek aljára présel
le, a kushadásba -
út nem terem, de
valaki akkor is
a nem látszó napba
szárnyal.







2013. november 17., vasárnap

Szemtengelyferdülés

                                                    Tolvajolt gondolat Timitől




A középen nyíláshoz képest nincs befelé -
ezért a harmadik szem kancsal lehet
de bandzsa soha.


*

A megvilágosult a
maga háta mögé sem
vet árnyékot - lévén
ő maga a körkörös
szemtengelyferdülés.


*

Nem szaggatod le a fátylakat, csak
réteghatárokon túl is egyszerre látsz el
érsz el és nyúlsz át - ez az érés.


*

Az érett és a romlott
között
csak ez a
megragadó
mozdulat
a különbség.





2013. november 16., szombat

Péntek alól




nézzétek. én nem vagyok jó tanú.
láttam a boldogságot tekerve és gyalog
áramlani az esti péntekelőket -
utcán sétafikáló, jóllakatott világra
látványra vakuzó, élményre, egymásra
éhes moccanásokat, utcazenében
fűszeres rafinált ízillatban
vendéglők és kifőzdék gőgős gőzében -
falat van itt elég, csak nekem jut belőle
kevés.

nem vagyok jó tanú. nem boldogulok.
a szétválasztással nem. hogy mi a világ
és mi a sötétsége.
hálnak az utcán. esznek bicskával hántott
műanyagból kolbásznak látszó mifélehúst.
cifra nyomorúságomnál, én vétkemnél
meztelenebb nyomor bűze körít.

nem vagyok jó tanú attól, hogy
látom az ostobaságot csapatokban, ahogy
beözönlik a peremről és
kiharapná kisuvickolt jussát az örömből.
a gagyi kis tüskehajak apoteózisát -
őket sem érzem a magaménak
ebből itt igen kevés a magamé.
nem belülről látom. tehát
hiteltelenül.

nem vagyok jó tanú. biztos Úr
nem láttam az eseményt, csak a nyomait.
az is épp elég gyomorkavaró.
még jó, hogy tudom, hajnalban
tejszínhabos eperéggel kínál meg az
ébredés. nem vagyok jó tanú, engem
várnak otthon.

hagyjanak a magam ágyában ébredni és
vegyék el tőlem Uram, biztos Úr - a
keserű pohárt.
nem vagyok méltó a hajlékomra.
jöjj. és csak egy szóval mondd.
nem gyógyul az én lelkem, de
talán egyszer majd tanúskodik.




2013. november 15., péntek

Haikuk a bajba

                                        B. I. gerincének


Tartásod feszít
rajtad - mint pengetett húr
pászmája, jajgat.

*

Csipkelődő sors
iróniája - oda
csíp belőled is.

*

Gerinces, ember
hírében állsz - begyűjtött
léted húzza túl.

*

Legyen erőd fel
engedni a feszítő
energiákat.

*

Feladathalmo-
zás kariatidája!
Tedd le egy részét!

*

Ezután figyelj
a fájdalom helyére -
dédelgesd nyomát.

*

Oldozzon télfény -
mossa ki a hó csillám
kedve belőled.

*

Üljenek melléd
akik ebből is falat
katonát kérnek.




2013. november 14., csütörtök

Tárlatvezetés: Jacek Yerka (13.)




Nélkülünk megtér
tárgyi világunk - valós
arculatába;

a szellem test-undora
már nem sterilizálja.




Velünk együtt az
erjedés-óceánt zárná
csövekbe -

tengeralattjáróba
óceán elől magát.




2013. november 13., szerda

Kísérleti patkány




A társadalmi kísérlet részese
a kísérleti állampolgár.
Kirakatok közé lökik, védtelen,
beoltják a vágyelhalás ellen
úgy építik köré a laboratóriumi
labirintust, hogy a reflexek a
fokozódó nyomás alá tegyék.
Mindig kicsit kevesebbet adnak
neki a falatból - hogy a mókuskerékről
azt higgye a kábult irányban-rohanó,
hogy emelkedő ösvény.

A társadalmi kísérlet részese
mindent tartósítva kap.
Ízfokozóval és szorbátokkal
benzoátokkal, fenilekkel, nitrátokkal
acetátokkal, laktátokkal
telelakott ideológiákkal laktatják
jól. Sokáig rágható múmiákkal,
amin berágódásig rágódhat.
Az emulgeált múlt kocsonyás
gélesedése konzervkérdéseket ad
az alany szájába - amire
a falra vetített körpanorámán
már készen áll az előre megírt
válasz.

A megfelelő szögből kell
pályára engedni a társadalmi
kísérlet részesét - zárt pályán a festett ég
perspektívája nem mindenhonnan
egyformán meggyőző.
A kísérlet részesének elérhető
közelbe kell vetíteni a kijárat
hologramját - s az azon túli
pálya-építő mérnökség szolgálati
helyiségeit.  Kell a motiváció,
és kell a drog az alany amortizációjának
egyensúlyban tartásához, hogy
egyenletesen kopjon el.

A kísérleti állampolgár szavatossága
sajnos így is túl hamar lejár,
de van belőle elég - végigtekintve
a szimulációs helyiségeken, talán túl
sok is van belőle. Pályán belül
egyszerűbb létszámot csökkenteni -
egy-egy laboratóriumi elkülönítő
pályakataklizmája elkerülhetetlen
velejárója a kísérletnek, még szerencse,
hogy szükség esetén az alanyok e
problémát maguktól
orvosolják.

A társadalmi kísérlet részese
a kísérleti állampolgár - tenyészete
addig lényeges, amíg a megfelelő,
általa felfoghatatlan célokra létezéséből
kivont hatóanyagot már nem fenyegeti a
fitotoxicitás. Akkor a kísérlet bezár.
A következő programig kitakarítva,
sterilizálva várják majd az új
projektet a laboratóriumi ketrecek.