Zen-fotók: Stekovics Gáspár (45.)

szemébe húzott

hókucsma alól mordul:

mondd, hova kapkodsz?

pihenés,

ünnepek idejét sárrá

taposó lihegés -

szemébe húzott

kucsma alól hív:

gyere be. melegedj meg.

Ipartelep

szia kutyi
hogy hívnak?

...és hogyan küldenek?


*

mozdulatlan és fenyegető figyelem
helyett óvatos kíváncsiságot
fogalmaznak a vágatlanul feltartott fülek
a tekintet figyelmes a félig nyitott
szájból néha kilátszik a nyelv
a fej piciket biccen jobbra és balra

de a tartás merev
semmi játékos farokmozdulat
az őrzés pozíciójában áll a kerekem mellett
a mintegy hatvan kiló fegyelmes figyelem

és én beszélek
gesztikuláció nélkül
néha pillantva rá
jobbára elnézve a feje felett
a kezem a kormányon a fogától
pár centire
nem remeg

amikor mind a ketten mozdulatlanná dermedtünk
nem hiszitek el de megnyugodtam

és én beszélek
halk és rezignált hangon mondom ami az eszembe jut
ez egy nagyon lassú gyónás
mert egyre több dolog jut az eszembe
ebből a mértéktelenül ellentmondásos történetből
ahol nem vezetett a szimatom

néha lehajtott fejjel mintha magamnak
aztán rápillant elnéz a feje felett

ez egy nagyon lassú gyónás

*

aztán elfogynak a szavak.
egy nedves orr a kezemhez ér
egy izomból és inakból faragott test moccan lassan
fordul oldalt
néz vissza várakozón

feloldozás nincs
leszállok és tolom
mellettem jön a telekhatárig
ott leül másfelé néz
feláll hátat fordít
mindezt a legteljesebb csendben

feloldozás nincs
csak egyfajta kegyelem

*

nem kell elköszönnöm

Vendégség (3.)

a mai versért kattintani kell*, mert

máshol vendégeskedik

elolvashatjátok az

Arnolfini Kantinban

*készül, forr valami, de arról majd később...

egy éjszakát vegyél ki onnan

hova teregessem a szakadatlan csendet?
gyermeklepedőm mély kútba tették és
soha nem vették ki onnan
tengerpart kéne a nem szűnő hullámveréssel
erdőszéli hegyoldal kéne leguruló
soha kialvó széllel
hova teregessem a szakadatlan csendet
hogy végre lobogjon
mint valami jeltelenül jelentő zászló?

*

egy éjszakát vennél ki onnan, ahol a
körben nem az angyalok ülnek -
ez egy másik vizsgálóbíróság konzíliuma
ezt a kórtermet belecsukták az
örökös éjszakába egy olyan bolygón
amelyik pont annyi idő alatt kering a tengelyén
amennyi idő alatt forog a maga napja körül.
ez az árnyékos oldal konzíliuma
és te aláírtad a műtéti beleegyezést.

*

mit tehetnél mást? csalsz. ez a
parti úgy van kitalálva, hogy a
vesztesnek is csalni kell, hogy veszíthessen.
valaki egy hegyoldalon csendet tereget
amíg gondolatban egy sötétbe komponált
kórterem hidegében várja a műtét reggelét
ez a valaki jár a fejedben -
mert nem tudsz neki érvényes
csendet megtörő érvényes szavakat mondani
mit tehetnél mást? csalsz. ebben a
partiban a vesztesek is csalnak.

*

Majd kizöldül és a sarjú élet eltakarja
a táptalajjá degradált álmokat
egy sötétségben pácolt lepedőt
a szakadatlan csendet amivel
a túlnan ítélőszéke riogat.
szépséges neveket találsz a
nyers hús érintését idéző halálfélelemnek.
hogy végre lobogjon
mint valami jeltelenül jelentő zászló.

*

a fehér a gyász színe
a megadásé
sötét van. úgyse látszik
csak reméled
hogy tényleg fehér.

Teljesség-átiratok (60.)

Cormorant Fishing on Nagarawa (1954)

Kérés
"Add vissza mértékét az embernek." Vedd imádba.
                                                                      (Weöres Sándor: A teljesség felé)

megkötözött természet

türelembőrén

lebeg a csónak

Uram!
Add vissza léptékét az embernek
hogy lélegezzen és ne fuldokoljon!
Add vissza távlatát az embernek
hogy belakhassa nagyszerű kicsiségét!
Add vissza szégyenérzetét az embernek
hogy ne uralkodhasson a vizek felett!
Add vissza értékét az embernek
hogy ne uralkodhasson egymás felett!
Add vissza mértékét az embernek
hogy önmagán uralkodhasson!

Köszönöm, Uram.

Rácsodálkozás: Kawase Hasui (12.)

Night Rain at Nissaka (1942)

hömpölygő, szennyes

ár a léted - de kincset

cipelsz hátadon

szennyes, hömpölygő

sárban lépsz - de kincsed

viszed a hátadon

Haiku

Kawase Hasui: Kannonji Temple in Beppu- Kankaiji Temple

ha kifeszül,

kifelé pendül - ha

lelazul: befelé zeng

esőcseppeken

kapaszkodó porszemek -

füst. visszahull rád.

*

ha kiderül,

szégyen marcangol - ha

soha: úgy annál jobban

érvényes ránk a

januári telihold -

felhő mögül is?

*

milyen teljes,

semmilyen égre figyel

felhőnéző szemed

nem múló sírás -

dehogyis. kiderül majd.

és nem lesz könnyebb.

Sokszor szóba hoztam már, a legrészletesebben talán itt, hogy mennyire lehetetlen vállalkozás haikut alkotni anélkül a sajátosan összefogott szellemi háttér nélkül, ami a japán nyelv, gondolkodásmód. Múltkor egy könyvbemutatón így fogalmaztam meg: nekünk nincs "telihold-lelkiállapotunk", hogy ebben a szűk keretben, tizenhét szótagban annyi analóg tartalmat jeleníthessünk meg, mint amennyi megjelenik bennük a versforma hazájában. 

Épp ezért csalok így... amit Kawase Hasui gyönyörű fametszete alatt látsz, valójában nem haiku - hiszen egymást kiegészítő, képtágító füzérben sorakoznak az elemek; viszont én így szeretném megteremteni azt az asszociációs körülöttest, amitől élhet a vers: amitől a dőlt betűs szakaszok talán közel kerülnek ahhoz a tartalomhoz, amiről (valójában tényleg tizenhét szótagban) szólni szeretnének a szavak.

Dacválasz

Egészen picinek féltem
elhajítani a papírrepülőt, mert
mi van ha nem engedem el, és
magával ragad?

Most szavakat hajtogatok, és
elengedem őket.
Félelem nélkül, mert
legfeljebb nem repülnek, és
akkor mi van...

Ami magával ragad, az
hadd vigyen. Mert
valójában teljesen mindegy, hogy
hol látsz és milyennek:
nem ott vagyok, és
nem olyan.

Egészen picinek nem szerettem
papírrepülőt hajtogatni, mert
azt utána el is kell hajítani, és
mi van, ha magával ragad?
Ha elhiszem, hogy
röptetni képes?
Az furcsamód nem izgatott, hogy
majd milyen szépen repül...

Most szavakat hajtogatok, és
aztán elhajítom őket.
Kibírják, és
kibírom én is. Úgy is, ha
a hajtogatott repülő
leginkább egy összegyűrt
papírgalacsinra hasonlít.