Kerít

                    Ősz, Laurie, Ingrid, Susannia

Nem érhetsz

a csillagokhoz. Örülj, hogy puszta

földhöz érhetsz.

In memoriam Laurie Anderson*

                                                                              *tudom, hogy él, időben hátráló angyal - 
                                                                                de elköszönt.

Csillagfény gyertyafény
közt ugrándozó láng.

azért szeretem a csillagokat, mert
nem tudjuk összekoszolni őket

a föld anyaga az emlékezés
emléken túl a múlt: kreáció

a jövő megvalósult közös delírium -
billió és billió formában: jelen.

a történetek, ha meséljük őket
elemésztik az emlékeink

kivel beszélgetsz? kit bámulsz
a színpadon? nem tudom

csak a vétek adja mindnek
amit mind kapni szeretne - a hamut

mindjárt elkezdődik a történetem
amit nem tudok mjad elmesélni

a többi: egyetlen szál hegedű
száll.

Aki végül

aki végül te nem lennél
nemtelenebb a nemtelennél
elfogyásban láztalan elfogy
magad fogy el amin uralkodj

puhulódva az árvaságba
ráncba kenődik tisztasága
tisztessége kenődik kosszá
magad sem nyúlsz szívesen hozzá

aki végül nem lennél te
a határozott nem emléke
súlytalanul hogy ne jelentsen
aki nem mond már nemet sem

puhulódva a súlytalanba
nem lennél könnyű iromba
elfogyásod láztalan elfogy
magad fogy el amin uralkodj

Teljesség-átiratok (6.)

Salvador Dalí: A szférák Galateája

Vándorúton

Ami az úton el nem indult, vagy ami az út elején van – a kő, a csecsemő – még nem szerzett magának semmi kincset s önmagában-véve szeretetre méltó. S a teljességbe érkezett lény, aki szerzett kincseit már magába-olvasztotta és épp úgy nincs semmije, mint a kőnek, vagy a csecsemőnek: szintén önmagában véve szeretetre méltó. S a még el nem indult, s a már megérkezett: azonos.

A gyarapodás útján járó embert, aki félig-megszerzett csonka kincsek alatt roskadozik, csak az idétlen kincsek csábereje okozta tévedésből lehet szeretni, vagy rokonság kapcsán, vagy részvétből, vagy a végtelen szeretet hőfok-nélküli, tökéletes egykedvűségből.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

gömbjeidben sár

vagy - pacsálok benned, vagy

elsimítalak?

A kőben zárvány a bűn: ékkővé préselt
kristállyá zömült csoda -
a születő életben anyagának (talán)
még nincs nyoma.

Közte a vonszolt csiszolatlan és
mégis késéles létezés
kincseiben a hurcolt magad részét
kívánja, vagy szánja meg a részvét.

Azt szeretjük, akinek a 
szenvedése ismerős? Miképpen
szerethetnék bárkit az
ismeretlenségben?

Vagy azt szeretjük, aki van
annyira erős,
hogy nem roskad meg a
maga-cipelésben?

A vonszolt csiszolatlan létezés
olykor maga a késélezés -
amivel elvágom rólad ékkő terhed.
Utánam vérzel, bűnként visellek -

vajon akkor is bűn-visellek én
ha téged tökéletesen
hidegen hagy vértelen,
fagyott és éles szeretetem?

Zen fotók: Sashegyi József (14.)

dobogás rezget,

szél szaggat, pára színez -

te csak vezesd el

égés tört tornya -

láng mérgét vezeted fel

fúlást a légbe

lángnyelvű Bábel

égbirtoklása minden

felfelé törés

Játék a Hátaztán műsorába

infó itt
téma: napenergia
megadott szavak: főszabály, kitermel, csenevész, megbékél, villamos, kulcs, menyasszony, kiadatlan, rejtekhely, ugyanakkor 



A kiadatlan történetek estéjén, mikor
fültövön talál a villamoscsikor-
gás, ahogy megáll pedig még volna mente
de elérte őt is a naplemente - 
s a mellettem utazó  menyasszony ékes
szavakkal fordul a mindenséghez (hozzám)
ezekkel: Az isten bassza meg!
Hogy pont most ment le! Innen nem megyek
gyalog haza az főszabály!
Hogy mér' ugyanakkor kérnek meg, mikor
lemegy a nap, s nincs ami kitermel...
Vagy mér' nem volt Bélának taxira
ha már a verdának elveszett a kulcsa,
megbékélnék egy benzinfalóval! Na szóval
kedves uram, nem vinne haza?
Hogy mért nem hallgattak a BKK-s zsenik
az L. Simonra mondja! Zöld erő, na persze, a sok tökfej! 
nem vón' a közelben egy jó kis rejtekhely? 
Nincs? Maga is egy csenevész? Micsoda átok...
                      szerencsére a lámpa közben zöldre váltott.

Műhelytitkok

igen, elővehetném újra őket, de
úgy érzem, még nincs elég anyagom.
marad a nap-mint napi bányászat, mert
nincs elég. vagy mondom úgy: túl sok
ebben az anyagban a zárvány, ami
könnyebb utak keresésére késztet.
nem áramlik elég könnyen körülöttem
a szavak anyaga, nem ránt örvénybe, hogy
éljem és ne keressem. hogy a gördülő
ne ráncok képében vájjon utat magának
az arcom feleződő idején.

igen, elővehetném újra őket, hogy
lepattintsam a feleslegesség szilánkjait
ha túl merev lett - ha kiégett időközben
a szómatéria. hogy újraöntsem a hűlés
közben megolvadt felület kimondott
rücskeit. hogy a sületlent korongra
helyezve újragyúrjam. úgymond az agyagot
a formázófa nélkül dolgozó fazekasidőben.
lehetne formálni azt, mi kijött, de
úgy érzem, még nincs belőle - nincs
belőlem - elég.

igen, elővehetném újra, hogy
történjen ez is, meg az is - de annyi
amaz is történik közben, futó folyamat,
többgalléros ötlet, mások műhelyében
való lehetséges bóklászások a nyilvános
kötetkiállításokon - még nem fér bele
a műgond. marad a nap mint napi öntés
míg azt nem érzem: a kút kimerült,
mocsaras fenekét világítja meg a
merőlegesen beeső, egyenlítői déli nap:
hogy minden fényre kerüljön, lobbanjon
ha rejti a lángot.

marad a nap-mint napi bányászat, mert
úgy érzem még ki sem ástam
azt a merőlegesen földbe eső egyenlítői
kutat. lehet, későn és rutinból, de marad
a reggeli rítus: amíg az ébredés fejest
nem ugrik az áramló szóanyagba, csak úgy
kimondva, ami ebből az ajkához ér -
hogy ne a megúszás technikája legyen
látható, hanem az irány, amerre úszom,
még ha partot érve aztán ugyanúgy
leperegnek ajkamról mind a gyöngyei,
mintha nem is halásztam volna lényünk
sós ízű zavarosában.

marad a nap-mint napi bányászat, amíg
ki nem nyílik előttem is a szirének
mindenkit hívogató,
teljes, gyönyörű óceánja.

Októberi ágak

kép innen

minden porcikája tisztán hallhatóan
susog az időnek -
ha jól figyelsz, meghallod a törzs
búgó rezonanciáját,
ha még jobban, azt is, ahogy a föld
forgása ritmusára lüktet benne
az éltető folyadék gyökértől ághegyig.
bár a legmélyebb regiszter:
a gyökér szürcsögése csak akkor
jut el hozzád, ha alatta fekve álmodsz.

minden porcikája tisztán hallhatóan
búcsúzik az októberrel -
a nap mint naplementi kis halál
mellé odaül ez a nagyobb:
amikor a lassú égés ritmusára
bóbiskol benne a lélegzet majd
a levéltelen elragadtatásban:
amikor álomnak hajtja szégyenült
koronáját az évnapi élet.

tanuld meg ezt a tisztán hallhatóan
zengő hallgatást.