A körömrágás teológiája

Bőrcafrangot rágok, körömágy
mellől a száradt bőrelemem -
szentségtelen, elhalt önmagam
kényszeresen számhoz emelem,
áldozásul, káromló igét - 
önmagam az ostya, áldozó,
marcangoló szertartás, ima,
ahol nincsen egyéb változó.

Mert miféle áldozás ez így,
az ember önmagát ha önmagának adja!
Miféle zárt kör, szűrt, irigy,
vágytalan világ ez önmagába fagyva!
Önemésztő kód, blaszfémia:
nyál fénylik szétharapdált ujjbegyen
undor ha máshoz így kell nyúlnia
hát önmagam kell vegyem és egyem

bűnöm bocsánatául - én vagyok a bűnöm!
A bűnöm zabálom száradt ostyaként,
belém harapva önmagam ajánlom:
a fájdalmat a más fájdalmakért.
Más úton-módon nem látszik kiút,
nem érzek ízt már senki idegenben -
alkottam hát egy új koncepciót:
adok belőle! Te is rágcsálj engem!

                                                    (1998)

világvége megint

                                                            Tibi bácsinak szeretettel
 

*Akkor nap volt, amikor kidobott
mert már nem bírta a szerencsétlen érvvel
a fejében csak úgy kavarogtak
az egymásba mosódó paradigmák
képlékeny és fuldokló elegyben -

És még ő közhelyesezett le engem
szóképtelen Közhely úr maga
egy két barbár versi ötletén túl a
Jonathan Liwingstone a sirály meg a
Zen és a motorkerékpár ápolás
mélységében feszelgett a lelke -

Izgatta Hamvas? Hogy a fenébe ne!
Vakarta mint egy gennyedző sebet
érezte hogy érteni kéne a vajon-mit!
És közben mindenfélét az orrom alá
dugdosott: dolgot, izéket, érted?
Gyereklelkü totemfetisiszta
megnyugtatta a tiszta gatya.

Akkor nap volt. Tényleg.
S hogy velem aztán mi lett?
Világvége... Vágod?

meghaltam bazmeg
az lett.







*a vers komplementere: http://irodalmiszabadrablas.blogspot.hu/2012/12/vilagvege.html

Némi nemi nyelvtan

Ha fontos, tehát mérő súlya van
nőnem, néhányszor tíz kiló
elszámoltatni mindig kész: jogos -
megmér, hogy az vagy-e, aki,
nem könyvtáros, szabó, vagy bádogos
vagy más efféle néki billogos
dolgára szűkült elméjű földlakó -
s mert szimplán kéne: méretem magam.

Hogy csillagos vagyok, kaporszakállú
nem menedzser, borotvált állú
nem hirdetett (vagy hirdethető) áru
hanem minőség, őt megillető:
az antipátiában ihlető,
szimpátiában szerethető
elmés és nem sokelméletes
de mélyre fúrt és sokemeletes.

A mérce szűk fok, gyerekszem-kovács
hajlítja tűvé: bújj át, vén tevém!
Elcsámborognál mindétig csodás
bőre lüktető ízén-hevén -
hát rajta! Mérjen hogyha tetszik,
szembogarában ott lüktet a mérce,
vénségemre ezt kellett megérjem
hogy méreget egy ilyen pici jérce!

(Fontos persze, mérő súlya van
nőnem persze, mérheti - de ő nem,
jogos vagy sem, azt úgyse méri fel,
minek kellett e bőrbe belenőnöm.)

Révület

Azt olvastam egy elméc tollából
amúgy bulvár-búvár
hogy a gyógyszerelt tánc
újmódi sámánrítus
pörgés a Mindenség Kerekén.

Tehát mindazok akik sebességet váltanak
izomrángó feszüléssel
lélegzetvesztésig lazulással
a jövő Ezotérakrobatái.

Micsoda
műanyagtányér
papírkés
jégkrémpálcika!

Avatott vezette feloldódás
kollektív élménye az is
ahol a zene
a bármilyen zene avat?

Avagy miért van minden táncod
e párát árasztó forró tömegben
mint mindenkié
annyira
egyedül?

Ösvényen

eredetileg: http://moly.hu/karcok/189039

                                         

                         Székeden ülve
                         mélán nézve e képet
                         mégis gyalogolsz

Társadalombiztonsági felhívás

eredetileg: http://moly.hu/karcok/189253

René Magritte, 1965, printed before 16 March 1972

Állítsák meg az az ember
az ember a kalapban
kilóg a valóságból!

Egyszerre éjszaka és nappal
lóg ki, égnek neki ha akarja
a lámpák!

Mindenféle kijáratokat ismer és
folyton kijár!

Nem lehet tudni, kiket enged be
a kijáratain!

Botrány, én mondom botrány,
nagyobb, mint az égő zsiráfos
majdnem akkora, mint a kék hegedűs!

Vitatkozhatnak ezzel, de akkor is ők
ők mindannyian az első számú közellenség!

Állítsák meg még a végén
előveszi a nyuszit a kalapból!

Kiugrik a farbával és
félő hogy egyre többen
követik!

Állítsák meg ez az ember
most éppen halhatatlan
és ez tűrhetetlen!

Tiltsák meg, hogy ecsetet vehessen
a kezébe!

Értsék meg, nincs nagyobb veszély
a valóságra, mint aki látja
határaink valódi
természetét!

Ha...

...veszítek, legalább versenyeztem –
poros utakra rajzolt nyomom
hiába mossák az esetlegesség
jéghideg esőcseppjei.

 
Ha veszítek – na bumm.
Attól még a megtett méterek
hibátlan rajza bennem:

a másik utazás

nem mázolódik
sár-nyalta hiánnyá.

 
Ne sajnálj, ha veszítek.
Főleg akkor ne, ha ölyvpettyes egünk 

idején az életképességi versenyt
te nyered meg.

Mert egymás nyomába lépve sem 

látsz az én másik utamra.

Ha egyszer elhagysz...

…majd tutajt ácsolok
és szálegyedül
a közönség és a színész – 

óceánközepi fényben
siklanak velem
a világot jelentő
deszkák.