korszellem (parapet szett)

Birtalan Zsolt képe

ömöljön bőség-

szarudból bűzdicsőség

dioxidmúzsa!

Fohász

Stekovics Gáspár képe

"…Csak egyet mondok el. Tavasszal egyszer, árnyékos, védett helyen, szakadék északi oldalán, fehér virágot találtam. Bár diákkoromban, s azóta is, szerettem növényhatározóval csavarogni, ezt a virágot nem ismertem. Gyöngyviráglevelek között nőtt, levele bolyhos volt, öt, hat, sőt hét puha, bársonyos fehér szirma között sárga porzóbóbita. Illata? Hogy is mondjam? Főszeres és illanó, gyengéd, egy kicsit liliomszerű, de enyhébb és édesebb, finom, üde, és mintha nem is lenne anyagi. Fehér kökörcsin volt, németül Alpenrose, latinul anemona. Magamban Fehér Anemonának hívtam. Tudok egy helyet, ahol szobányi téren seregestől nő. Május közepén a helyet meglátogatom, s ebben a látogatásban alig van valami földi. Lehajolok föléjük s az az érzésem van, ha tizennyolc éves koromban találkoztam volna azzal a leánnyal, akivel egész életemben mindig találkozni szerettem volna, s a leány, még félig gyermek, szőke, bőre, mint az anemona szirma, fehér, hozzám beszélt volna, ajkáról ez az illat áradt volna. Szerelem, vallás, szépség, lélek együtt, mint a teljesülhetetlen vágy megvalósulása.

Ez az illat s ez a név akkor mindjárt, s azóta mindig Léthét juttatta az eszembe, a feledés vizét. Valami kapcsolatot éreztem az anemona neve, illata, fehérsége és a felejtés között: a boldogság, hogy van ital, amely hűvös varázsával minden emlékemet lemossa, s újra kezdhetek élni, mintha most születtem volna először.

Ősszel ismét arra jártam és különös, fehér gyapotba burkolt, egészen apró szemecskéket találtam. Olyan volt, mint a petéből kikelt apró és nyüzsgő kukacsereg, vagy még inkább a Fehér Anemona termése. Határtalan gyengédség, tűnődtem, hogy a virág gyermekeit ilyen könnyű, meleg, puha fehér pólyába takarja, ha télen földbe kerülnek, ne fázzanak…."

Hamvas Béla: A virágszedés lélektana

egy napsütötte sávban

így engedjen ki

magából telem

*

így olvadjon ki

belőlem a tél

egy napsütötte sávban

agyagember

egy feladat van ami valahol vár?
ez itt - látnom kell - valami fakó rom,
árván maradt szerep

micsoda romlott húsjelű oltár!
egy kijárat, kőből, városkőzsanéron -
előtte térdelek

egy feladat van, elsorvadt minta
mentén ébredt éhes hordalék
csak fojtsam el -

néha még elfog, megszáradt tinta
mintha egy agyagdarabtól kérdenéd:
miért hiszel?

néha még elfog: fuss el, szabadulj
ez itt - látnom kell - nem nekem élet
hím ez a gyászon

elsorvadt minta, mivé alakulj -
megélhetetlen futamok az évek
így dudorászom -

néha még elfog, szabadulj magadtól
fuss el ha tudsz - mintha mondaná
felhőcsúcs-vörös jel:

gólem-szürke égbolt, saját anyagból
ezt a testre kent igét rajzolta rá
egy kéz izzó vörössel.

kalandtúra

most nem akarok semmihez se nyúlni

álmomban megint azon a tájon
csak most elborította az utakat a víz
csaknem üres volt a busz
előre ülhettem
nézhettem hogyan manőverez a sofőr
hogyan játszik a lendülettel -

mindenki csendben ült mintha
a csend hatással volna a kerekekre
éreztük ha megállunk az ár
elvonulásáig nem indulunk el
vagy legalábbis én úgy éreztem -

álmomban megint azon a tájon
megunhatatlan utak hiába
mondod rá hogy semmi különös
csak most víz alatt mintha
reflektorfényben csillogó
patakmederben -

meg akartam érkezni pedig
az ősök a völgybe építkeztek
ha itt ennyi vízen át akkor
ott derékig állnak benne a házak
itt minden oda folyik össze -

mindenki mozdulatlanul ült mintha
így volna hatással a megérkezésre
csak a sofőr teste kapaszkodott
a mozdulatokba -

most nem akarok semmihez se nyúlni
leültetett ez az út a fuldokló tájon
át ahol már annyit utaztam
de most vitettem magam
vigyen ahova tart -

nézem hogy manőverez
az életemmel is a puszta légzés
hogyan játszik a lendülettel
hogyan ad apró gázt hogy egyenesbe hozza
az iszapos hordalékon csúszkáló
kerekeket -

álmomban megint azon a tájon
csak most teljesen más volt
megint minden
teljesen más volt -

nem akarok semmihez se nyúlni.

Korreláció (keréknyomok)

- Hol vagyok?

- Útban.

(Fodor Ákos: Korrekt információ)

útban az úton, hol lennék, útban az úton

menetszéllebegésben súlytalan éhség

szeletmélyemelésben éktelen éhsúly

elsuhanásszéltől vert lehúzódókedv

lehuzódásmentes mozgó útakadálybója

ledudált integetett miafasztakarittez

eltakarított énmegmondtamszakadékfék

útban az úton - hol lennék útban: az úton

***

rohanok veletek

lassított felvételben

igen. én is.

***

útban az úton: hol lennék útban? az úton

jó nevem van a sámándob című címhez

úgy verem úgy ütöm ez a döbdöbdöbvészjel

mozgó útakadály szakadékszívzuhogása

elsuhanásszélben sodródó kamionpille

verdes lassított felvételben a menetszél

veletek a közösben legalább bűntudatos

útban az úton. hol lennék. útban az úton.

Odaút (a haikuig)

Szabó Zsolt képe

Ennyire ne figyelj.
Mert vizsgálat tárgyaként
másképp mozgok.

*

Valakinek most
már el kellene zárnia
ezt a csendet.

*

Akár egy hámot
magamra igazgatom
az aggodalmad.

*

Tudod mit? A legjobb
ha ma reggel együtt
rugaszkodunk el.

*

Galambtoll suhog
ívet hidegen ragyogó
levegőbe.

mint az álomban

mesélek neked valamit.
egy féktelenül besütő nap
szemhunyorgató reggelén észrevettem
hogy nem ébredtem fel.
hogy aki kinéz a nyíló ablak
beáramló friss hűvösén át
akit szájon csókol az ígéretekkel
illatos tavasz
az valójában alszik.

észrevettem, hogy alszik.
egészen furcsa érzés hiszen nem tudom
hogyan kell felébredni belőle.
kiabálj rám vagy csípj meg
igen, cseng
igen, sajog
de pont úgy ahogy az álomban
pont úgy nincs jelentősége.

a tenyeremben borzongsz, de
tudod, nem vagyok biztos benne
hogy nem álmodlak-e téged is
akinek most ezt a mesét mesélem
szorosabban bújsz hozzám
és kinevet a szemed, de
ez pont olyan, mint amilyennek szeretném
azaz pont annyira nem olyan
csak most a szavaimmal
manipulálom.

mesélek neked valamit.
egy féktelenül besütő
tavaszi nap szemhunyorgató reggelén
észrevettem, hogy alszom.
szerintem pont most
fordultam a másik oldalamra
mert a közelséged elnyomta a szívem.
ebből is látszik, hogy alszom
hogy valójában semmi sem változik.

felismerem az álom következetlenségét
látod: ugye hogy
a mesét a gyerekszobába száműzni
a fejlődés néven ismert mítosz
jellemző tévedése?

az őseink amikor egymásnak
ilyen történeteket meséltek
szemernyivel sem voltak
gyermetegebbek mint mi
akik az anyag szent nevében
mérhető világegyetemnek
táncolunk a szavainkkal épp
minden éberséget nélkülöző
hiedelemrendszert.

Olvasatlan levelek

lásd: ide csendesedik

el a locsogás -

merülj el benne.

*

halld: új sustorgást

formáz ágvégen a lét

közben a szélnek.

Picit. Azért.

Győrfi Katának

olyan vagy, mint a jó helyen

kimondott szó.

(Győrfi Kata: dor)

amikor kimentél maradt
valami a levegőben
az üres szoba levegőjében
ahol én sem voltam ott -
még nem voltam ott
csak közeledtem és
most ne a parfümöd
illatára gondolj -
csak arra a megfoghatatlan
biztonságérzetre ami
elfogott hogy az üres
szobában jártál és
épp az előbb mentél ki és
megint lekéstelek -

maradt valami a levegőben
amit kilélegeztél egy
záróra utáni romkocsmaérzet -
hazudok annál sokkal
rétségesebb -
inkább mint hazafelé a
hajnali égen megülő csík pára
mindjárt felszívja a nap -
amikor kimentél maradt
belőled valami a levegőben -
amikor belépek
megtorpanásra késztet -

olyan jó hogy megint
nem láttalak csak mintegy
meglegyint hogy milyen
kevésen múlt -
ha kicsit jobban sietek
ha elejted és lehajolsz
hogy felvedd
vagy kioldódik és te megkötöd
most itt állnánk egymással
szemben letagadhatatlanul -
a szobában ahol
nekem vagy neked akkor
lépni kéne valamit -

olyan megnyugtató hogy
nem kóstoltuk meg
egymás gyávaságát -
hogy te időben kimentél
én időben érkeztem és
a szoba is itt terül
az időben -
amikor kimentél maradt
valami a levegőben
zabolátlannak érzem -
erőt veszek magamon
a kedvedért hogy
úgy tűnjön:
picit sajnálom. azért.

Lassú forgáson

fényszigeteken surranó reggel.
még nem. de már nem.
köszönnöm kéne. csókolom.
valahol fúrnak a csicsergésbe.
és mégis. napsugár-zen.
amolyan jó. nagyon.

szia. szia. szia. egyszerű dallam.
és egy bonyolultabb. amit
kottába kéne. nem töröm
jelekbe úgyse. ahogy szerelmünk
másnak nem látszó jelét.
ha futkorász a bőrödön.

lassú forgáson állnánk. igen.
ez is jó volna. ha nem telne.
teli van. jó volna ha állna.
ha nem telne minden egy
csicsergésbe fúrt
üres halálba.

bár. ilyenkor szinte elhiszem.
nincs is halál. köszönnöm kéne.
szia. szia. szia. tavaszba -
életbe nyújtózik bennem valaki.
fényszigetekre hever.
fülét billenti. lusta macska.

Kórtörténet

Tudata tiszta
térben és időben 
orientált.

Addig kórtörténet
amíg
térben és időben -

nem mintha tiltakoznék.

hiába tudod

hogy veszed rá az ős közönyt
hogy hagyja abba a rágást?

egy ősöd megcsípette magát a darázzsal
a bőre alól az akarattal kinyomta
és felszürcsölte a testtel elegy mérget
mert a gyógyulás az fájdalom -
de ezt is hiába tudod
ha nem tudod hogyan kell
kinyomni a testtel elegy mérget
a bőr alól a puszta akarattal.

egy ősöd szembefordult a nappal
amíg ragyogó aranysárgára
nem döfködték a csukott szemhéja mögött
elterülő labirintus minden zugát a dárdák
mert a gyógyulás az kegyelem -
de ezt is hiába tudod
ha nem tudod hogyan kell
látni a becsukott szemhéj mögött
a testeden túl lógó labirintust.

egy ősöd lobogó vízben párolt
csipetnyi sóval ízesített tiszta ízeket
kínált a kint és bent lobogó tűznek
mert minden gyógyulás amit a szádba veszel
ha mind a két tűznek felkínálod -
de ezt is hiába tudod
ha nem tudod hogyan kell
ugyanazzal a falattal gyújtani és oltani
a megfelelő tüzeket.

mérgek dúsulnak benned ahogy
magadhoz édesgeted őket
a saját lázadó járataid ellenében -
de ezt is hiába tudod
hiszen mérgek keltette lázadások
ütötte sebeket foltoznának a
testeden túllógó ismeretlen labirintusban
a testtel nem elegyített mérgek.

hogy veszed rá az ős közönyt
hogy hagyja abba a rágást
anélkül hogy abbahagynád magad?

pont most

a mélyponton nem jársz -
összegömbölyödve
szorítod magad

Lorenzo

Kemény Zoltánnak

Kemény Zoltán: Lorenzo (2017)

Írva vagyon az erények mintázata foszlik a szélén
szertartani jössz lovad odaszart hova takarod ki
foszlik a szertartás nincs lóval hova takarodni
írva vagyon bronzfeketén csilló páncélban a fehér én -

írva vagyon ez a csata tart jelkép tart kavarogni
ütve pecsét csatatartáson tartásod ütve pecsétőr
számtalanul számolsz távolság hogy nő a becsétől
titkon nem hiszed innen van hova bronzcsikorogni -

rózsavitéz a kereszten lándzsád átdöf kín-teli testén
átdöf a lándzsa ajaj te szegény kín-teli éh-teli festmény
írva vagyon: az erények mentén vérzik a pitvar a kamra -

rózsavitéz ez az egyház szívbe hasító becsteliségtőr
ütve pecsét csatatartáson tartásod ütve pecsétőr
hallali most fújják mindjárt fújják fel paripám a rohamra!

Mellékhatások

Daniele Finzi Pascának és Kovács Tímeának

Behozzam a kekszes dobozt?
A lelkesedés ami az arcodon ül...
Bármikor válthatsz korpovitra,
vagy babapiskótára. 
Holnap csinálok pirítóst.

Amikor az öröm hagy cserben.
Írhatom anyunak, hogy jobban vagy?
Szívecském...
már megint betegségverset írsz?
Idő kérdése.
Kisütött a nap... bár túlzás, hogy süt.
Most ezt is beleírod?

Amikor az öröm hagy cserben
bármit elvehetsz magadtól.
A korpovitot, a babapiskótát,
a háztartási kekszet -
vagy egy estét, amikor
egy angyali bohóc a színpadon gyászol.
Gyógyító gesztus. Elvetted magadtól.
Elvetted tőle is,
akinek a szavait beleírod.
Ezek a fel nem sorolt mellékhatások.

Rókák árnya fut a mennyezeten.
Ha van lázálom, akkor ez
most lázéberség.
Amikor az öröm hagy cserben
bármit elvehetsz magadtól.
Nemcsak magadtól.

Zen-fotók: Kiss Marianna (25.)

A romlás olykor

testi valójában

gyönyörű - amíg tart.

*

így járom tereit
ennek a romló éltnek
veled, édes

Béla

Az idézetek Hamvas Béla Patmoszának esszéiből származnak 

saját

dögöljön meg az ilyen.
"Mondjuk élet az, ami narkotizál. Élet mint ájultság. Dohány, morfium, pálinka, kávé. Ide jutott szegény Faust és nyomorult..."
JAJ NE BÁNTSON!! JAJ! JÁÁÁÁÁ... mit üvölt, Béla? Csak a takaróját...
JAJ! NE BÁNTSON NŐVÉRKE JAJ! ...hozzá sem értem, Béla!
"...Dionüsszosz. Az élet normalitása elveszett és sürgősen pótélményekről kell gondoskodni..."
TERI! ADJ INNOM TERI! SZOMJAS VAGYOK TERI...
itt egy pohár víz, Béla... JAJ LE NE ÖNTSÖN!!! JAJ!
tedd a cumisba... ne tekerje le! A szájába veszi, így...
"...egy desperát dialektika segítségével, amely fogalmakon, ha egyébről nem is, azok következményein (vérfürdő és bohózat) közepes józanság azonnal észreveszi..."
TERI! ADJ INNOM TERI! nem vagyok Teri, Béla. Itt nincs Teri nővér...
"...hogy azokat nem a megismerő értelem alkotta, hanem azok egy monomániás (pedáns és arrogáns) rendezés bornírt rögeszméi."



alszik. ha alszik, horkol.
fuldoklik. mindjárt hajnali öt.
jönnek fürdetni a nővérek.
"Hérakleitosz azt a tudást írta le és helyezte el az efezoszi Artemisz templomában..."
JÁÁÁÁJ! NE ÉRJEN A LÁBAMHOZ! JAJ! NE BÁNTSOOOON!
...pelenkát kell cserélnünk magán, Béla... ne üvöltsön jóember! Felveri az egész kórházat! Na emeld...
JÁÁÁÁÁÁ! MEGHALOK! NE ÖLJÖN MEG KÉREM, NŐVÉRKE... húzd ki azt a kurva lepedőt... megőrjít ez a faszi... 

mit küzdenek vele! nem tudom nézni. nem tudom nem nézni...
"Minden egy. A centrum, a lét egysége, a világértelem, a logosz. Az egész őskor ezen a brahmani tudáson nyugodott."



legalább amikor a gyerekei
a lánya
a tehetetlen tenni akarás
hurka kolbász
sütemény
öt perce ugyanazt a falatot
nem tudom eldönteni rossz színész
vagy tényleg ennyire szétvan

apu legalább nekünk összekapta magát

a fia
nyeli vissza
nem tudok a szemébe nézni
ahogy körbetekint
hogy kicsit ne az apját

Béla baszki legalább
amikor a gyerekeid



"Szellem és hús, bizonyos tekintetben öntudat és vér. Valami, ami ellenállhatatlanul kitör, és valami, ami ezt az ellenállhatatlant megállítja..."
Tedd le a kezed, Béla! Ne babráld a pöcsöd, Béla, katéter van benne...
MOST NEM BÍROM TOVÁBB! KI KELL MENNEM! MERRE VAN A WC! BEHUGYOZOK!
Pisálj nyugodtan Béla! Katéter van benned, pisálhatsz fekve nyugodtan
"Már a múlt században egész Európát meglepett álmélkodás fogta el, amikor Debussy lágy és derengő világoslila hangjai először megszólaltak... Puha és széteső zene, szabálytalan és megfoghatatlan, amilyen kellemes, olyan idegenszerű, inkább narkózis, mint zene..."
BEPISÁLOK! KI KELL MENNEM! MERRE IS... MINDJÁRT FELÁLLOK!
Nem tudsz felkelni, Béla. Pisálj nyugodtan. Ne feszítsd a hasad! Engedd el magad Béla!
DEHÁT BEPISILEK! ...katéter van benned, Béla, az a cső a katéter... tedd le a kezed Béla! Lajos bácsi csengessen már a nővéreknek, félig kihúzta magából a tűt, nem folyik az infúzió...
"Azelőtt egy szonáta traverzekre épült, most a motívumok közt pókháló lebegett..."
JAJ! MINDJÁRT BEHUGYOZOK! ...hugyozz be nyugodtan, Béla...
Most mondom harmincadszor, pisálhatsz fekve nyugodtan...



Jó. Akkor holnap. Haza. Végre! Holnap.
"...ha a lélek, amint az a többség esetében jellemző, ebben a zárt világban megmarad, és egyetlen egyszer sem tör át a másik lélek felé, és azzal nem talál érintkezést, a túlvilágon kozmosza éjszakájának börtönében végzetesen egyedül marad, segítség és kapcsolat nélkül, közösség nélkül..."
JAAAAAJ! Ne ordítson jóember! Azért vagyunk itt, hogy... JAAAJ A LÁBAMAT NE! ...meggyógyítsuk, muszáj... DE NAGYON FÁJ! JÁÁÁÁÁJ! ...igen, fekélyesedik. Fennáll a thrombophilia lehetősége. Ezt a testhelyzetet mikor vette fel? Mindenképpen nézzen rá egy orthopéd..." JÁÁÁÁJ! MEGÖLNEK! JÁÁÁJ! dehogy öljük jóember, meg akarjuk gyógyítani...

"A dolgokból elég. Minden "van" bizonytalan. Az egyetlen biztos, hogy vagyok. Viszont ezt is el kell vetni. Mert ha valaki önmagát mint mástól és a lét egészétől elszigetelten élő éli, addig önmagát..."
JAJ! JAJ DE SZOMJAS VAGYOK! ...itt van a flakonod Béla! Várjál... igyál. 
KÖSZÖNÖM, ATTILA! Nem vagyok Attila, de szívesen...
Attila a fiad, Béla. a fiad hívják Attilának.
"...a végső megszabadulást az ember egyénileg és külön úgysem érheti el."



mindjárt hozzák a zárójelentést.
kicsit szorít a cipő.
lazítsd meg, hülye!
soha többé olyat, hogy hazáig kibírod!
"Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van"
Hol vagy most, Béla? SZIGETSZENTMIKLÓS AUTÓBUSZ ÁLLOMÁS...
Nem. Kórházban vagy, Béla. Kistarcsán vagy a kórházban. Nem tudsz felkelni, Béla.
JAAAJ! DE NAGYON KELL PISILNI. JAJ! KI KELL MENNEM
próbálj felkelni, Béla.
...
látod. Nem megy, Béla. Pisilj nyugodtan. Katéter van benned, jó helyre folyik.
"A mesterrel való találkozás az emberi életben semmiféle más eseménnyel nem hasonlítható össze... nyíltabb és világosabb távlat nyílik egy visszavonhatatlan életre..."
hopp! a töltőt ne hagyjam a falban...
és ne felejtsem elrakni a könyvet.



ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van.
ne felejtsem el elrakni
Bélát.

Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, 2017. március 9-15.

Rácsodálkozás: Cukioka Jositosi (2.)

Cukioka Jositosi: Bódhidharma (1887)

Bódhidharma (Daruma) 470-ben Indiában született, és onnan ment a buddhizmust terjeszteni Kínába, ahol Vu-ti császárral is találkozott – aki nagy támogatója volt a buddhizmusnak – és eszmét cseréltek. Ezután Honan tartományba, a Saosi-hegyre ment, a nem sokkal korábban alapított Saolin kolostorba, a Szongsan templomba. Az itteni szerzetesek viszont nem engedték be, így ő a kolostor falai előtt lévő barlangban telepedett meg. Kilenc évig ült a barlangfalat nézve, és meditált. A legenda szerint a tekintete lyukakat vájt a falba, és állítólag a mai napig látható a falon az árnyéka. A szerzeteseket annyira lenyűgözte az elkötelezettsége, hogy végül beengedték a kolostorerődbe.

nem tudom. szerinted

mikor ülök pontosan

a fallal szemben?

szerintem akárhol ülsz

a fallal szemben ülsz le

nem én

Süveg Márknak

nem én megyek fel a vége-nincs lépcsőkön
lépésről lépésre szakítva le ami felvisz:
a vágyakkal terhes elképzelések elvetélnek.
nem rólam szakad le az ide-út
nem belőlem marad az a
semmihez sem hasonlítható légszomj
az izmok ismerős zónái helyén
a teljesen ismeretlen fájdalom.

nem én próbálok összerendeződni
amikor váratlanul mégis elérem a kaput
nem a lábam alatt takarják jótékony felhők
az irdatlan büszkeségre ingerlő távlatot
nem én tagadom le ezt a visszapillantást
ami a megtett útból merítkezne mégis,
nem én kapkodom a ritka levegőt
verejtékfoltos ünnepi köntösömben.

a vágyakkal terhes elképzelések elvetélnek
ahogy hónapokig nem történik
semmi ezután - de nem velem.
ahogy a napok pontosan ugyanolyanok
van ütemük, mint a kételynek
ami rendszeresen elfog - de nem engem.
először lélegezni tanulok, mielőtt
megérteném a mozdulatok teljes
mozdulatlanságát - de nem én
értem meg a ki- és belégzést teljesen.

anélkül, hogy kényszert éreznék rá
hogy szavakba öntsem, miért,
nem belőlem szakad fel az a
szűnni nem akaró sírás.
nem én nem keresek végre indokot.
minden nap feltehetek egyetlen kérdést
nem én érzem magamon az apát
átható tekintetét amikor végre
csendben maradok.

nem jön el egyszer csak a nap
amikor megérzem a mélység vonzását
abban ahogy nem változom és mégis.
nem én állok a hajnallal kézen fogva
a kapuban a lépcsősor tetején
csodálva tájat, amely
a csodával határos módon ugyanaz
mégis minden porcikájában teljesen más

olyan ismeretlen amiben
a láb ismeri a járást - csak nem az enyém.
valaki majd megteszi az első
visszavezető lépést - de nem én.

Életrend

Bruno Barbey képe

lépéskultúrát

diktál járásomba a

törődéskényszer

*

törődsz velem és

összetörődöm tőled -

beletörődök

időjárásjelentés

kint nincs rossz idő.
csak belül van rossz idő
a túlnyomásban.

kinn nincs rossz idő.
csak belül lapozgat épp
a túlnyomástan.

nincs kinn rossz idő.
nyeldekelni tárt növény
a kurvaélet.

nincs kint rossz idő.
csak épp reciprok élném
a testiséget.

rossz idő nincs kinn.
fejben éhül máshogyan.
a fejben épp hull.

rossz idő kinn nincs.
csak belül pöffeszkedik
ma hulladékul.

rossz idő kint nincs.
vagy minden lemért szakasz
egy szinten így rossz.

rossz idő nincs kint.
jó idő van és ez engem
tökre kínoz.






 

Zen-fotók: Sashegyi József (30.)

így akasztja tested

láthatatlanul

az ömlő levegőt

*

nézz bele, kedves

Nárcisz - mert ez az örvénylés

a te tükröd

Route One - az otthon körüléneklése

innen egy tapodtat sem
indulj bátram, sosem tapodtad
ének a ködben az út
félresöpört vulkáni törmelék
földszíve táj
érezni ahogy dobog

folyamatosan fújó szélben
egy átlagos kora-nyári nap
hangát penget az óceán
lehelete
a felhő megcsókolja a földet
tudni, miért sír

ez itt a határtalan határán
elterülő határ
ha nem hiszed, járj utána
itt nem mindig
volt szíves az ember
de mindig elmesélte

minden tűzvíz formálta kőben
lélek lakik
van akinek vezeklés
van aki csak úgy van
és van aki csak úgy párolog
felhőegekbe

innen egy tapodtat
meg még egyet, meg még egyet -
kerüljük körbe énekkel
a változékony dombokat
a változékony folyókat
itt édesvíz fakad
itt föld fakad

elevenebb és halandóbb
minden -
ahol a kő magából építkezik
ott nem építesz kőből
földsója játékszere
lennél

úton, hullámverés zajától
nyugalmat nem lelésbe -
erdők ültetett lélegzetéből
hamufoltos csonkjába:
hiábavaló maradhatsz
és veszendő

kerüljük körbe énekkel
a járhatatlant, ahova
még nem léptünk -
lábnyom savamarta
zuzalékútja más és
más az, aki lép

innen egy tapodtat
vidd el innen a mesét,
a kénbűztől marad
hiteles és óvatlan -

vidd el innen a mesét
hátha elhozza a mesélőt
földszíve tájra visszhangnak

gyomortájékról rázza ki
belőle meséjét fakadó víz
locsogása, sirálysikoltás,
birkák szőrmenevetése
alól az a nem szűnő moraj
a földbeszéd

elevenebb és halandóbb
minden -
ahol a kő magából építkezik
ott a szavak is mernek kőből
a név vándorló ige
az ige gördül

minden tűzvíz formálta kőbe
beszivároghat -
van akinek elég hallani
akad akinek vezeklés hallani
és akad aki megáll
mert soha nem volt ennél
közelebb

hogy kimondja

Ferdítés az idő folyásán

Lakner Zsuzsának

36 halhatatlan költő antológiája - Minamoto no Shigeyuki
(Japán, 12. század)

Minamoto no Shigeyuki:
Tél

Eljött a tél Csu országába végül,
kunyhómba is, bármily magában állt.
Akárhogy is rejtőzködött
a káka, szittyó, sás között,
mégis reá talált.
                (Kosztolányi Dezső fordítása)

Tél

hiába bújt nád mögé

a kunyhóm - így is

rátalált a tél.

                (shizoo ferdítése)

a 12. századi japán kötetről itt további érdekességeket olvashattok:
http://susannicon.blogspot.hu/2013/12/a-kollazs-elozmenyei.html

Les fleurs du mal

Sasa Gyökér képe

ragyogjon.

sejtelem-bőr alól ragyogjon.

vízbőr alól erek.

hordozza csillanás-bor

érintésedet.

*

merüljön.

villő határ alá merüljön.

csilló vízbőr alá.

merüljön - ha minden görcsöd

feloldaná.

*

hullámozzon.

járjon felette egy lélegzet

ha tud.

nem baj, határ alá vonsz -

csak nyiss kaput.

*

ragyogjon.

rejtőzés alól kiragyogjon.

csilló vízbőr alig

érintse az erek sajgó

romlásvirágait.

Egy karrier vége

nem lesz több kérdésem
hozzád. de megjegyeztél, látom
hogy megjegyeztél.

az utoljára felém vetett pillantásodból látom
hogy valami ér.

mértékét tekintve nem nagyobb
mint az általam okozott kellemetlenség -

de ismerem ezeket a
sokat ígérő
hatalmi pillantásokat.

nem lesz nálam ernyő. az orrom
előtt megy el a járat. ilyesmi.
pár napig nem lesznek szinkronban velem
a neked kedves dolgok.

kicsinyes és piti. ilyen
kicsinyes és piti módon
emlékeztetsz majd. hogy kérdeztelek.

és te válaszoltál.




***


az Úr hangja
simulékony bariton.
egy ideje nem kelt feltűnést
hogy kivétel nélkül mindenkinek tetszik.

zavaró, hogy mennyire
nincs benne mesterkéltség vagy
bármilyen allűr
de szolgálatkészség sincs
ahogy megáll és válaszolgat.

mondhatnám, hogy ő bátorított fel
a magától értetődő profizmusa -
valójában persze készültem a kérdéssel:

"mondd? te melyik Úr vagy?"

a szélesedő fogkrémreklámmosoly és
az őszinteség mosolyráncai
egymással kergetőzve játszadoztak az arcán:

mikor melyik, barátom! mikor melyik.
"de most! most melyik Úr vagy?"
most kizárólag a tiéd.




***


nem lesz több kérdésem
hozzád, mert az aktuális víz-
állásról a keresztelőmedencében
ezek után mégsem kérdezhetlek.

nem tudom elfelejteni az utolsó
rám pazarolt pillantásodba
eső szelíd közönyt.

mintha tényleg semmi közöd sem
volna a kérdésemhez
amit minden alkalommal feltesz valaki.

néhány napig áldott leszek
pusztán a ténytől, hogy
szóltál hozzám.

hogy pontosan mit, azt nehéz visszaadni -

azt hiszem túlságosan
kicsinyes és piti, ennyire
kicsinyes és piti maradtam

pedig válaszra méltattál.
akár egy pátriárkát, vagy egy
prófétát.




***


kérdeztelek - válaszoltál.
mindig válaszolsz.
bár ne tennéd.