Várostükör (6.)

egy pillanat, csak tükröződöm, szólt
a dzsinn. egy pillanat... nekünk egész
napos program lehet a látszás, talán
mert olyan ritkán. szív benntart kifúj -
annyi minden kell hozzá. konstellációk:
ház, dínópréselet nyálkája a vízen és
a mindezt észre vevő. konstellációk:
láz, delírium, szerek együtt állása -
mondja, hosszú szünetekkel, miközben
gomolyog: olyan ritkán ennyire
gyönyörű a látszat -

*

az vagy. kietlen
szimbolikus házarcok
ég-mögöttese.

*

valaki a szemedhez ér a látomásban
minden fotód egyfajta egyetemes látomástan
a nézőpont gyökerén

rágcsáló eszmék lógnak rajta mint
szavakba csorgó önkényes hiteink -
a képeken a fény

játszik, te látszol legalább, avagy
leginkább: te. ahogy látsz úgy: aki vagy.
egy szabad nézet, ott.

így nézel, a dolgok téged néznek
a látomásaidban leginkább téged nézlek
mintha ifritet* vagy máridot*.





*démoni fajok :)

századvigyázz

                                                                                                          Do Ho Suh alkotásaira

lépő talpukon kenődő
hálófonatba bíbelődő
egyformára nyírt fejetlen
méretkülönbség-helyzetekben

menetelnek a percek, vesztő
egy órát siet az ébresztő -
lekésted önnön lázadásod
hon-aljban izzadt század, ásod

menetelnek a percemberkék
a talpuk alja szeptemberkék
égnek tűnik a talpuk-alja
énekszó sej haj senki hallja

hálófonat-kapaszkodóban

alattad gödröd kiásó szótlan

holnapnak látod égnek a prést

várjátok mind a tizedelést

forrás: https://www.facebook.com/theculturetrip

Beszélgetés, méltatlan (7.)

                                                     hard kier. hátrahagyott versek


Csajka Gábor Cyprian
forgókínpad (83-87a)*
_______________________________________________



85
                                                                 K. L. szép nevére

Még mindig ugyanúgy féltettem öreganyámat, pedig
már kamasz voltam, féltem, hogy meghal; az
ügyetlenkedő kéjben voltam csak boldog, abban
tünedeztek nyers aggodalmaim; Kukoricza Livihez
készültem, kedves, arányosan törékeny lány volt;
őszintén jegelte, halogatta az ölelkezést, bár
nem félt ő semmi felsőbb rigolyától, sem magától,
inkább engem akart megkímélni a szüzességétől,
"egy nehéz ágy emlékétől"; talán érezte, hogy a 
boldog, szép neve még sokáig fájna azután.




shizoo

7

Nem féltettem én senkit; mert a fantáziámban éltem,
lapoztam, akár a könyveim; nagyanyám, ez a kedves
aranyosan törékeny öregasszony a zsarnokunk volt;
mesehős, hajlíthatatlan létére sose tört, a gondolat se fért 
hozzá, hogy meghalhat; döngtek körülöttem a döntései
akár a lánynevek: Kriszta, Szilvia, Eszter; én örültem 
a korlátainak, önként jegeltem az ölelkezést bárkivel; 
rám nyílt szemű lányoktól az álmoktól lucskos éjszakák 
menedékébe osonva; nem féltettem őket csak magam:
mesélő voltam; tudtam, nem vagyok halhatatlan.







*az egész összképe értelem-hordoz: e néhány zárójelezett, számozott vers együtt adja ki a forgókínpadot

Salföld

Bölcsen elrendezve - tájról tájra máshogy
de hordozzák a rakott falak és ahova rakták
a fölé rakott szalma és cserép
az enyhe dombot kiékelő támfal
ahol olyan jól ellakik az ásó, a gereblye -
a gádoros padlótól a deszkamennyezetig
a mésztől a tapasztott díszekig bölcsen
elrendezve.

Törődést igényel, hiszen törődik
de bölcsességet hordoz a rendje
a rendekbe rakottnak. Még a
durungnak is, amivel az istállóablak
bukó zsaluját kitámasztja reggel a
gazda kéz. Rendje van, amit a ló
is megtanul, nem löki ki a fejével -
legfeljebb egyszer...

Másféle otthonosság ez, közelebb van
az otthon szó jelentéséhez, mint a
betonba és aszfaltba göngyölt alá-
csövezett egymás fölé rakott
életekkel terhes kaptár városom bármelyik
lakása. De több törődést igényel -
a letört darabkák adják a rendjét:
a nemzedékek tapasztalata, amely
nemcsak falat - létet tapaszt.

Tudom, hol élek. Látszólag itt sokkal
kevésbé törődöm. Valójának
arcát töröm én is magam helyett
török belőle, törtetek, s hogy törékeny
hiteimben hordom a véreim
egykori törődését, sokszor inkább
teher. Itt látszólag sokkal kevésbé
törődöm. Bölcs elrendezés ez is
de félek, nem az enyém.

Bölcsen elrendezve: hogy kiszakadtam
tájról tájra máshogy vagyok vendég -
akárcsak a saját életemben:
töredék.

Kudarc (19. hangminta)

Ha fogyna, kérném. Csak még egy kudarcot
adj, uram csak még egy ilyen kudarcot!
(A bevezető rögtön elhelyez
szinte érzem, hogy fordulnak el
az érdektelen arcok.)

*

kijáratlan életiskolának látszik
ugróiskolának a szokásosnál jobban
repedezett aszfaltra krétával
rajzolt ugróiskolának.

ne két lábbal érkezz hiszen zuhansz
ekkora tempót már nem
rugóz ki a lábad -

érkezz, arccal
lélekkel ess
úgy érdemes -

tartson meg a tekinteted, ember!
(s ha egyenesen át - legalább nyitott szemmel...)

*

túl hosszú téli álmot hallgattam és
most ott vigyorog a ráncaimban a hendikep
tudod mit? én akartam és így akartam -
látszom. hát látsszak ennyinek,

ha már ennyi, tényleg.
mélyedből kiáltok hozzád, fel Uram!
(...bár most éppen ellenedre fénylek.)

*

megülni csendben: egy változat -
gőgös volna a csendem, inkább beszélek.
tisztességesebb. nem válogat
jól, de őrzött ép eszének
maradékával éljen az ember:
el nem múló fecsegésszerelmén
csócsál az elmém
(az értő közönség már bólogat
de tudod mit?
ne simogass mint vén kutyát
ha jól ugat...)

*

majd egyszer jobb időben
költővigasz?
dugd fel magadnak, utókor!

nem szóból élek,
nem vagyok igaz,
nem rajzolódik általam
a futó kor -

majd egyszer olyat írok, hogy a holt papírdarab
lángra kap -
(ja. ilyen ez a kor -
majd lekapcsolom, ha füstölögni kezd
a szavamtól a monitor)

*

egyébként jól. kösz.
változik. tisztul. jobban
látszik, ki. (csoda.)

Teljesség-átiratok (13.)

Chiara Bautista képe (itt egy interjú vele)

A Szabály, mint fogság és mint szabadság

Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet. Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért hogy nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég.

A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad; legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint. A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

szétszórt kincseim

a mámorok - könnyebbülök

ha elvesznek

A szarvaslány magában hordja a vadászatot
mint szabályt. Szeszély és sóvárgás, arra fut
amerre csak akar - amerre csak akar ösvény
rajzolódni. A mámor egy liget ahova minden
este rajzolódik ösvény. A mámornak van
mitológiája - mint a szarvaslánynak akit
mert magában hordja a vadászatot ma is
le fognak vadászni. Örök mintázat a mámora
amiről ha lemond - hát magáról. A vadászat
benne lakik, a vadász is benne lakik, a lövés
és az engesztelés hiánya. Az elfogyasztott
hús amitől nem kértek bocsánatot.

A szarvaslány egyszer abbahagyja. Még nem
látja, mikor, milyen vadászt hagy majd
életben. Lebontja szeszélyeit, sóvárgásait és
úgy folyik majd, mint a patak, amiből
akkor ivott, amikor először lelőtték. Biztos
lesz mint az ég, mintha nem szakítanák fel
kékjét többé a repülők kondenzcsíknyilai
olyan. A szabály az ő esetében a mámor -
egyszer abbahagyja, de most még úgy látja:
akkor önmagát. Azt is abbahagyná akit
ismer. A lövés csikorduló jégtörés-zaját
a szívben sajduló folytonossági hiányokat -
neki még ez a szerelem.

Magában hordja de egyszer abbahagyja -
nem keresi meg az éj bosszuló madarait
nem csiripelteti el velük a vadász sosem
hallott valódi nevét. Nem tesz többé a régi
sebekre gyógyírként új sebeket. A mámor
egy liget lesz, ahova ki-be jár. Még a
poharában szorongó ebihal sellőt is
visszaengedi a szabad vizekbe. Nem keresi
meg, konokul nem csörömpöl rajta a
menekültében ráakadt ágakból és levelekből
követelődző bosszúvágy.

A szarvaslány magában hordja a vadászatot
míg egy éjjel életben nem hagyja a vadászt.

Mandulás

túl minden célon és szerűn csak nézd
a mandulást
hogy játszik élet léteink-vidító
indulást
szagold érezze bőröd érintsd - és végre
lásd

hogy reszket ágon sziromló jövőt magzó
öröm
túl minden célszerűn létet lobbanó
örök körön
s mi mélyre nyúl beléd! túl kérgesült
fagy ette bőrödön -

beléd: a léted lélegzetre nyíló
teljesét
együtt simítja ág rügy és szirom
a kéklő teljes ég -
éleszti mind emlékbe gyűrt és vágyba írt
varázsmeséd -

de ez a most! az ég mélyebb mélyedbe
kékell -
nem fér terv és teher ahol a pillanat
királya székel
s ez látszik akkor is ha irgalmatlanul lehull
vagy lassan ég el -

hogy reszket ágán sziromló jövőt magzó
szavad
titka nincs a szó - mint bármelyik ez is
csak így: marad -
amire nincs: a titka kincs - engedd be és
add át magad

Tündérliget

Néha létrejön -

rendünk magára hagyott

szélén burjánzik...

...míg figyelmünk

tél-éle tarra nem vágja:

észrevett szépség.

Költői párbaj

                                      Kobajasi Issza és Josza Buszon* beszélget


(Buszon)
meredek este
lejtőjén csúszó órák -
alvó szörnyedig

(Issza)
nem látod a bőröm
alól indázó ízeket?

*

vidoran! minden
elröppenő szóval te
is könnyebb leszel

(Buszon)
kötözöd magad: olaj-
fák párolgó illata

*

mint szilvaillat
udvarolja körül a
kitelő holdat**

(Issza)
benned telik mint idő -
benned áll: mint pillanat

*

hányféle ízt érzel
ha kimondom gőzt
illó nevét: Tea?

(Buszon)
mindig egyfélét - amit
épp a csészébe töltesz.

*

Kaméliát szedek -
múlt eső-csepp csordul
kelyhéből kezemre**

(Issza)
ez a pár csepp a tél
viharát csalja eszedbe...

*

Templomhegy hava
paplanába burkolja
a harang hangját***

(Buszon)
meredek tavasz-este
ízét ne csúsztasd télbe.




*Kobayasi Issa és Josa Buson soha nem találkoztak, csak a fejemben... amikor Buson meghal, Issa még csak pelyhedző állú ifjonc. A beszélgetés az egykori Tanka-írás hagyományát követi, ahol a vers első, tizenhét szótagos felét az egyik, a második, tizennégy szótagos felét a másik költő alkotja meg.

**két Buson-haikut ferdítek itt, a fordításaik: 

A szilva illata
körüludvarolja

a teliholdat.

(ford.: Bakos Ferenc)

Kaméliát téptem,
kelyhéből a tegnapi
eső kicsordult.

(ford.: Buda Ferenc)

***egy Issza haikuval játszom el, a fordítása:

Templom a hegyen –
harangja hangja a hó-
takaróba merült.

(ford.: Terebess Gábor)

Beszélgetés elvételekről

Fekete Anna:

Mikor megütöttek

Egyszer ütöttek meg. De nem az ütésre, nem is a fájdalomra
emlékszem, hanem a csengésre, a vészjelre, hogy valaki letört
belőlem egy darabkát. Talán a keresztnevemből az A-t, és ez most
az övé marad, ott lapul a zsebében az öngyújtója mellett, elviheti
magával a túlvilágra is. Tudjátok, meséli, mikor azt a nőt
megütöttem, és én ott majd állok a menny kapujában, zavartan
és névtelenül... Mert megvert nő lett belőlem, és ez a valami,
a saját nevem, jobban fog hiányozni, mint a szüzességem.

shizoo:

Amikor visszaütöttem

Nem egyszer. De soha nem a benne sajgó elvételek -

a hozzáadások poklozódnak az emlékeimben amelyek

soha nem emlékek. Hiszen minden ilyen pillanatban

benne ragadok. Egy kis darab a valódi nevemből, amit

édesanyám is csak egyszer suttogott. Oda adódik az időtlen

fogságába és hiába érkezem majd annyival amennyivel -

ha ott vár, eleven, mozdulatlan vádbeszéd a nevemből.

amit az ütéssel adtam hozzá. Az időtlenhez: így oldozhatatlan.

Azóta értem meg, mért nem bocsátanak meg a kis népek.
Egyetlen perc alatt bosnyák, kurd, örmény, baszk, horvát,
litván lettem. Mert nem a kés öl meg, nem a méreg –

Nem bocsátok meg. Soha nem feledek. Elvettél megütöttél erőszakoltad ölted.

Darab fát: öleltem. Temettem kendővel arcomon, bűzét beitták a ráncaim.

Nem kés öl, nem méreg: én. Mikor megváltom asszonyom, ne legyen hitetlen 

prédád teste - hozzáadom.

A rómaiak úgy hitték, a rabszolgák nem tudnak meghalni.
Marad a nevükből valami. Egy kis darab, amit valaha letörtek.

Nem akarom, hogy legyen örök valóság. Azt adnám hozzá, ha magam.

Ne várjon nyughatatlan rabszolganevek szólongatása éjszaka.

(ingyen haiku:)

hozzáadásod

fuldokló maradéka

letörik rólam

Ott és úgy - Tárnabontással

(Nem tudom, mennyit érzel belőle az élmény ismerete nélkül. Próbáljuk meg: olvasd el, lassan, engedd, hadd vigyen, ahova akar)

miért ott és úgy
vércsepp és toll a gangon -
mert így akartam

(Aztán képzeld el az udvart, mély körfolyosós katlan keretezett kék égkútmély alján sárga kockakövek, ahonnan ritkán néz fel az ember csak szívja a beeső másodlagos fényt fejet szellőztetni ha kiszalad - itt hallottam meg a verdesést és ahogy felnéztem még épp láttam, ahogy a karvaly vonszolja a galambot.

Két másik zsákmányállat vágott, távolodott kétfelé - míg a ház szinte képernyőszerűen keretezett églátványát el nem hagyták; alig észlelt villanás voltak. A karvaly nehezen tartotta terhet, a zsákmány szabadult volna de - 

akkor láttam. A spirálban lefelé pörgő tollat, ahogy a tető magasából lassan az öt emelet-mély udvar apró, sárga kockakövére, úgy méterre tőlem leérkezik. 

Láttam már karvalyt vadászni, és enni is - egyszer, még a régi gangon a szomszéd ajtaja elé húzta le a terhe a kis ragadozót, aki alig volt nagyobb, mint a zsákmánya. Nem tudtam lefotózni - észrevett, méltatlankodva, nehezen emelte át a dögöt a korláton s vitte fel a tetőre, hogy nyugodtan ehessen.

Láttam már így tollat lepörögni - az egyik kedvenc mesémben érkezik így az angyal tolla le, a Ghost in the Shell jelenete rémlett fel előttem... mesehős lettem, anime-szereplő, a dolog velem is történt attól, hogy a szemem láttára. Nagy ajándék ez, mert a megérzett mesével valójában a pillanatba érkezem: teljes lesz tőle, hogy mögé érződik, amit jelent.

S mindehhez csak az kellett, hogy ne nyomjam el a késztetést. Hogy engedjek az elfogó vágynak, és kimenjek, egy munkafolyamat legközepén - amit nem szeretek: félbe hagyni... -, kimenjek levegőzni. Az ilyen késztetéseket szoktuk elnyomni, holott ezekkel mutatja meg magát nekünk a világ, ez által mutatja meg, kik vagyunk benne, hogy mi a mesénk benne - leszünk benne teljességében, leszünk a teljességében, egy érzésben, amihez olyan kevés támaszt adnak a száraz hétköznapok, és az ünnep is csak imitálja, legtöbbször csak eljátssza nekünk, vagy eljátsszuk neki.

Eljátszom a gondolattal: hátha így is lehet. Nemcsak akarattalanul, hanem engedve egyfajta bensőből, az ember kútmély gangos-macskaköves belső udvaráról feláradó akaratnak. 

S most olvasd el újra.)

miért ott és úgy
vércsepp és toll a gangon -
mert így akartam

(Köszönöm, ha elkísértél idáig, olvasóm.)

Tavaszi ujjgyakorlat

Bársony forradalom vagy én tavaszom
Felkent új szín csillansz falragaszon
Csilló fényben ívelsz bárha a szó
Terhét így hordod olvasom így: eladó -

Csilló fény vagy új tavasz új szerelem
Bár ha a régi hajlandó, jönne velem
Érezném benned erjedt illata új íz,
Ha a régi dolog, hát annál jobb hiszen úgyis -

Érezném benned reggeli esti dalát
Ha a fény születik, meghal: dalol a világ
Ha a délfény így, veri tisztább arcom a nap
Mintha kifúrná pudvás, télharapó fogamat -

Mintha a vén csont doktora volna a fényes
Bársony - jut rá így is persze szegényes
Terhét hordom, fényét mintha teher -
Mert innentől őszig fényleni kell...

Marlafield - magzó

mintha önarckép -

ahogy tavaszba nő a

tüske és pihe

Zen fotók: Stekovics Gáspár (9.)

Tihany

lebegésükön

egyforma ülés esik -

Barátok rendje

*

lebegésükön
egyforma ülés - Vízi
Barátok rendje

*

tehozzád ringunk
konduló hullám-imát
mélyéből, Uram!

elfogy

családokra hullt
a varjak téli raja -
kitavaszodott

ez amolyan alkat kérdése dolog
hogy miért az elvételéből -
hogy a gazdagodás kiteljesülése
helyett miért a honnan teljesül és 
ezáltal mi fogy
a kiindulópontod -

nem szereted a gondolatát, hogy
a beteljesülés is mástól elszedő
rablógesztus

nem szereted a gondolatát, bár
hirdeted: ha nincs benne elvétel, akkor
kegyelem -

amikor sehonnan nem vesz el a világ
csak az ítéletedből
és úgy adja magát, hogy nem kér érte,
magától magát se -

mintha a varjak családokra szakadása
és a reggel, amikor a felkárogó magány
reptét észrevetted
mintha ez az elvétel nem lehetne
valaki másnak kegyelem -

egy biztos: valakinek
beteljesülés.

Zen fotók: Nakamura Junichi (20.)

a szentély csendje könnyű

moha a csonkon -

hallom ahogy nő

*

városom csendjét

ugyanígy kellene

hallanom - hogy nőjön

Gyászbeszéd tizenötödikére (slamverzió)

Oh, ti eszmék, ti mind kik tábort állítanátok,
kondért a három lábra,
kik hő tüzet csiholtok, ahol főne egy
nemzet (süllyed el) egységvacsorája!



Az üzlet ami ma a tűz lett!
Csak a botor robotol.
Értelmetlen epizód az ünnep.
tömeg verődik. Szónok szónokol.
Szóval még nyelvre tűznek
procc kokárda, masnis költő:
úgy emlegetnek mintha lennél még minta. Holott
nadrágjába vizelne a hőse
a mai napnak (nem bírná ki ő se)
ha nem lennél ki tudja hol elkapart halott!



Artikulált üvöltés voltál
mi egész honára rászól:
az emlékezés plakáttá gyaláz
ragacsos ótvar falainkon ázol.
Eszméd volt, most az idő emészt:
itt most is tavasz jön majd újra nyár van,
a megemlékezés téged gyaláz
mintha lehányná a lelked sugárban.

Valami nagy-nagy tüzbe kéne rázni
a műveid, nem kukoricázni
és összeseid nem adni petákért!
A kultúra négy ökör, lassacskán ballag
Nem választunk ma este csillagot,
inkább hamar befordulunk a falnak -
úgyse látszanak se itt se máshol
a mindent eltakaró média-közvilágítástól.
Valami nagy nagy tűzbe kéne rakni
a könyveid, hogy lobogjanak
a szavaid, nem adni petákért -
szakmányba nyomták, hisz voltál divatos
pár százezer példányban porosodsz
a polcokon, nyitatlan Jancsid és Iluskád
nem érdekel senkit Fejenagy -
nem állod ki a nemzedéki mustrát
csak emlékezésünk szent tehene vagy!



Úgy emlegetnek mintha lennél még minta.
Megszokásból hiszen még nyílnak a kerti
biszbaszok és senki így a közről énekelni
nem tudott, pedig nincs titka sok -
toll kell hozzá, üres papír meg tinta
nézz körül,
a többi magától megy szinte...



Petőfi Sándor! Ott estél el a harcnak mezején
amikor először nyálazták körbe a neved -
itt egy nemzet (süllyed el)
piacosítja az emlékedet
így esel el a harcnak mezején
te szegény...


Szavaláshányadékkal eloltott láng-lélek
nem vagy itthon. Nem vagy gondolat.
Ha megéledne a szobrod a Duna-parton
szerintem te is ledöntenéd magad.
Az üzlet ami ma a tűz lett!
A lélek ólomnehezék, szárnyalni restül.
mint lovak patái dübörögnek keresztül
rajtad a márciusok -
csak a botor robotol.
Nem látlak. Nem vagy sehol?



Oh, szörnyű idők,
mi szörnyű kor!

Zen fotók: Sárosi Ervin (13.) - Tárnabontással

(Amikor ránéztem Ervin képére, és a hozzá fűzött mondataira,rögtön éreztem a dilemmát - de először két, egymással beszélgető haiku-mester rajzolódott ki a szemem előtt. Mondjuk Issza és Macu Basó. A jóízű különbséggel, ami a Darin és Teitoku-iskolák közt van. Játékos ötlet volt - csak igen hamar rájöttem, hogy nem ott húzódik a dilemma, ahol a két tradicionális japán költőiskola között. Rájöttem arra is, hogy nincs meg az a pár szóval elérhető asszociációs mező, ami mindannyiunké volna, ahogy egy helyütt már megfogalmaztam, a mi expanzív, a régit az új kedvéért folyvást elejtő szemléletünk nem épít ilyet. Egymás mellett létező párhuzamosaink vannak hagyományból: antik, keresztény, korai felvilágosult - vagy akár a frissen hagyománnyá váló kiábrándultság  rációból: a posztmodern. Ha asszociáltatni akarok, akkor meg kell csinálnom, végigjárva a magam ösvényén, és megmutatva nektek: magát a dilemmát, s hogy mi jut eszembe róla. Erre szolgálnak a hozzá rendelt képek, szövegek - így vezetném az asszociációt.)

Sok millió ember szeme láttára lépett a Föld első küldötte egy idegen égitest felszínére...

űrvilág.hu

(Hát persze, hogy a valaha készült leghíresebb nyom-kép... a legteljesebb hozzárendelhető különbség, hogy dilemmát alapozhassak. A legmesszebbre nyújtózásunk eddig; az ismeretlenbe és az anyagba. A Holdra-szállás jelentősége kétarcú. Akármilyen furcsa, de ez talán legnagyobb anyagiasult szellemi teljesítményünk - eljutottunk oda, abba a kietlenségbe (magunk köré csomagolva az életet, az otthont), ahol nem vesz körül az élet. Ahol nincs élet, Csak amit mi odaviszünk.

Szellemi teljesítmény... minden anyagiasult mechanizmusunk az. Evvel válunk el az élettől, ami az otthonunk, ez emelne ki úgymond, tenne kivételessé. Minden anyagiasult teljesítményünk szellemi, de a testben előre elért mennyország élettelen, holt kőzúzalék-sivatag - az égbe nyújtózás a megformált képzelettel a halál-környezetbe tett, odacipelt életbe csomagolt séta. A testet csak így tudjuk repíteni. Amit ha hátralépsz, a honnan jöttél földjére, felnézel és eléred, amit a képzeleteddel érintesz, azt a testtel soha nem. Csak a vázát. Az üres kagylóhéjat tapostuk a határtalan partján.)

apró lépés neked -

hatalmas ugrás az

emberiségnek

ahogy nyomod formál az

élettelen anyagon

(Armstrong szavai egyébként hallatlanul ironikusak. Minden szellemi teljesítményünk ilyen apró lépés. Anyagot formálunk, és életet, a háziasítástól a genetikáig millió módon nyúltunk bele a környezetünkbe. Ez kiemel, valóban, és eltávolít... de pontosan mi is ez a távolító gesztus, és hogyan léphetnénk vissza belőle az otthonba, amely annyi embernek annyira hiányzik? A laboratóriumod ritkán otthonos...)

Jártak már előttem, félve hagyom el saját nyomom, nem akarom megzavarni a nyugalmat. Hisz valahogy nem odatartozó az ember. Csak vendég.

Sárosi Ervin

neked apró lépés

és odatartozol:

vedd le a cipőd

 vegyél le mindent, mi

benned a seolba vágyik

(Meztelenné kell lennünk hozzá. S bár úgy tűnik, vitatkozom a szavaival, ezért van Ervinnek valójában igaza. Melyikünk hajlandó a halál pillanatáig (amikor úgyis megtörténik...) valóban "levetni a cipőjét", lemeztelenedni,kitenni magát fagynak, szélnek, esőnek, perzselő napnak; levenni a tudást, a védelmet, vállalni valóban teljességében azt a kiszolgáltatottságot, ami azzal járna: valóban a része az otthonának, egy porcikája sem lóg ki belőle. Ezért használom a seol szót, a mi seholunk gyönyörű gyökerét - hiszen a túlnan, a túlvilág, mennyi és pokol számunkra valóban sehol van. S mikor messzire nyújtózunk, valójában ezt keressük: a kérdésünkre a választ. Amikor felszállunk, a mennyet akarjuk megérinteni - vagy a poklot. az elképzelt teljességet érnénk el az anyagiasult képzelettel. Ha igazán és maradéktalanul itthon akarunk lenni e bolygón, ezt kéne levetni. Így váltunk vendéggé a szülőbolygónkon - mert ezt nem lehet. Nem tudjuk levetni a szellemet, s az érzést, hogy valójában a seholban van az igazi otthonunk.)

Nem ugyanaz

                               Marlának, sok szeretettel

ébredőben vagy

ha így haladsz mindegy merre -

mindenhol: te

*

mindenhol te:

ha így haladsz - mindegy merre -

ébredőben vagy

Öt rémálometűd

kép: M.C. Escher

                   A mecha rémálma

nem készülök el.
lejár a határidő és átadásig
sem készülök el.
a bemutatóra, amikor bemutatkozom
sem készülök el.
lekésem a biennálét, a fesztivált -
nem készülök el.
befejezetlen készülék. az áram
végigmegy rajta búg is
random zajgenerátor, de
nem készülök el:
nem derül ki, mire vagyok

jó.



               A druida rémálma

megjelölt körömben
nem kevés munkával kézzel
- mert másképp nem vérez össze
és másképp nem vérezed össze -
nem kevés munkával kézzel
megnyitott erőköröm legközepén
vagyok kénytelen sátorozni, mert
a szentligetkemping megtelt,
ide szól a jegyem úgyhogy
permanensen nyitva vagyok mint
egy folyamatos ünnepben
olyan mint a kilégzés egyfolytában

megfojt.



               A biorobot rémálma

csináljuk kicsim csináljuk
nem érted?
nem megy egyedül kellesz egyedül
te kellesz ha egyedül.
csináljuk segíts egyedül nem megy
nem érted?
Az öröm sem megy egyedül kell
az a valami mibe bele -
nem érted?
te kellesz, hogy legyen kibe bele.
akibe bele lehet

élni.



             A kiméra rémálma

maradék nélkül kihagyott
lehetőség leszek ha nem jössz be.
ez itt az én barlangom. én
vagyok a barlang, a visszhang,
a falra festett árnyék a fénytől
amit hozol. én a cseppkövek
látszólag mértanmentes organikus
csöpögése. de ha nem jössz be
akkor csak a sötétség, amely
- szánalom - tud magáról és
tudja magáról hogy magától
soha nem válik nem éles

senkinek.



             A skizofrén rémálma
                                  (ingyen haiku)

mi lesz ha többé
nem szólnak hozzám
csobogó eső-szavak?

Zen fotók: Sárosi Ervin (13.)

Sok millió ember szeme láttára lépett a Föld első küldötte egy idegen égitest felszínére...

űrvilág.hu

apró lépés neked -

hatalmas ugrás az

emberiségnek

ahogy nyomod formál az

élettelen anyagon

Jártak már előttem, félve hagyom el saját nyomom, nem akarom megzavarni a nyugalmat. Hisz valahogy nem odatartozó az ember. Csak vendég.

Sárosi Ervin

neked apró lépés

és odatartozol:

vedd le a cipőd

 vegyél le mindent, mi

benned a seolba vágyik

Rácsodálkozás: Shiro Kasamatsu (10.)

így nem hiányzik -

érzed a hátad mögött

a kelő holdat.

*

esőfüggöny mögül

dereng a holdfény -

nem. a város dereng.

*

Így nem hiányzik -

holdfénynek érzed

ébren alvó városod.

*

Kelő város-hold

eső-fényét nyeli el

magánypagodád.

Vasárnapi fény

Valamit a padlófényről,
kezdetben, hogy ne lőjem rögvest az egekbe
vagy a lépések demokratikus eloszlásáról.

Valamit az öregasszonyról aki egy flakon
padlófénnyel a szatyrában éppen átkel -
vasárnap délelőtt van és a padlófény úgy tűnik
elfogyott.

Vette kicsitől drágán görnyedt demokratikus
lépésekkel viszi most viszi vasárnap
bíborba, bársonyba, gyöngyös koszorúba
vagy egy panelba a ruházat alapján
a ruházat alapján egyedül fényleni
viszi legalább a padló -

tarthatatlant tartasz
vihetetlent viszel
a világ végén is túl
öreganyám.

Szerencsém, hogy öreganyámnak szólítottalak
nem mérhetem le egyetlen vasárnapi
miseidőben padlófénycipelésből
az egész életnyi hazahordott terhek
valódi súlyát -

valamit a padlófényről ott
a szatyorban, ahogy
tovább botozol a fényig,
talán a fényig.

Ahol legalább a lépések tükröződnek.

Zen fotók: Sárosi Ervin (12.)

múltpréseletre

csorduló fényen gördül

hazaérésed

Úgy maradtál

Shipwreck by Mikko Lagerstedt

jó hogy apu nem akadt el a folyamatban
ágyban fejbe kötött befelé üvöltő
félig elsüllyedt vagy tán egészen az
iszapba szoborszerűen súlyzódó halászhajó
éveken át rozsdaette látogatott rom
rohad kifelé befelé üvölt
elutasít én nem halljátok én nem
hallok minden rohadt szót halljátok élek!
üti saját bordázatának rácsait
minden rohadt szívdobbanással
véraláfutásosra üti a bordákon a szívét!
keresi kérdéssel hiszen még élek
de csak magát találja nem veszi észre
hogy önmagával alkudozik!
aztán talán rezignáltan dúdol
egy dallamot együtt a rádióval -
vagy éppen ellene hagyja sodorni magát
egy dallam emlékével a saját gépházából
amikor a hördülés?
                          a kattanás elkövetkezik
amikor a gépek egy gombnyomással
kikapcsolása -

van egy ismerősöm van egy ismerősöd
akinek a valakije így járt és
nem tudod a végén hányan laktak
protestáltak üvöltöttek üzleteltek
zuhantak magukba feneketlen szakadék
a belenyugvásig a fejében -
nem tudod és elképzelni se
milyen félig elsüllyedni önmagad
egyre jobban kihűlő jeges fjodjában
és úgy maradni időből hiába szökött
csak az idő van -
de jó hogy apu nem akadt el a folyamatban

most már te is kezdhetnél valamit
a gyásszal.




haikuban:

mozdulatlan mozdulat -
úgy maradtál az
elsüllyedésben

Zen fotók: Sashegyi József (19.)

ezt a képet jobbról

a fotós balról egy hal

"írta" alá

*

felület alól

üzenő ismeretlen

vetület tör meg

*

látszólag éles

határvonal - hiszen

visszatükröz minket

*

fölénk látunk, de

alólunk szignózza a

látványt a hal(ál)

Címlaplány...

...vagy egy magazin borítóján rád esik a fény
telitömték melléklettel, de te vagy benne a főleg
a reklámok között komoly interjú vagy a képeken
ugyan jelzik ki öltöztetett és mibe - de téged.

...vagy egy élettel teli éjszakai élettel teli félvilági
élettel teli, élvezettel teli kicsit olykor csömörre
ébredő vágyképzelt magazinban - telitömték
melléklettel de először téged lapoznak át.

...vagy elérted a címlap magasát téged vigyorog
a kamasz ha nővére húga asztalán rápillant a magazin
arcára arcodra pillant élvez álmodik - éltes apák
visznek gondolatban lebontani rólad a dolcegabbanát.

...vagy rázkódsz a buszon egy klónod kezében
állok szemben veled gyerekszínész kamasz most címlap
lány a jövőd úgy rajzolt ahogyan az enyém csak
egy másik rázkódó kézben remegő pályán.

...vagy féltelek egészen mert egy érzékeny hang
egyszer elmesélte hogy lopja a lelket a képre a fény
és belőled már túl sokat loptak el a rád eső fénnyel
nem tudom marad-e elég benned - belőled fényelnyelő.

...vagy egy magazin borítóján maga az élő reklám
vibrálsz a képeken mint az egykori csöves neonfény
formálta nőalakok a mulató arannyal szegett portálja
felett - felettünk kel a nap és nyugodni készül a telihold.

Teljesség-átiratok (12.)

Valami: semmi. Szobrok omlanak.

Radnóti, Weöres hever darabokban.

Borszagú ország, levizelt falak,

beteg haruspex turkál a romokban.

(Szabó T. Anna)

Salvador Dalí

A teremtő képzelet

A képzelet köti össze az időbelit az időtlennel, épp ezért tartalmai felemásak: időbeli, változó megjelenési módjuk és időtlen, változatlan lényegük van. A képzelet tartalmainak: egy vallási fogalomnak, erkölcsi törvénynek, művészi alkotásnak megjelenési módja változik, előbb-utóbb el is pusztul; lényege nem-keletkezett és nem múló.

A vallásokat, mítoszokat, jóslási módszereket az emberi képzelet teremti, akár a műalkotásokat. Ami nem jelenti érvénytelenségüket; sőt: érvényüket jelenti. Mert a képzelet, ellentétben az érzelemmel és értelemmel, nem az időbeli világ esetlegessége szerint működik, hanem az időtlennek törvénye szerint.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

Úgy képzelem:

öröklét. Csak képzelődöm.

Csak (pont ettől) van.

Érzelmi és értelmi viszonyom 

van a képzeletemhez.

Mert nem vagyok az ura a képzeletemnek.

Sokezer éves Buddha-szobrokat

asszír kapubálványt rombol az értelem és érzelem.

A megépített képzelet elenyészik - figyeld meg

egyszer széthordjuk a piramisokat.

Az elképzelt képzelem örök - úgy képzeled

és én is így képzelem. 

Mondok egy példát.

Az adott helyzetben eszembe jut, belém

szivárog, elképzelem, de éppen lusta vagyok, 

fáradt, hagyom elsuhanni hadd repüljön.

Másnap reggel más tollán ékeskedik. 

Mintha itt röpködnének tényleg

körülöttünk az elképzelhető dolgok

(képpé válik, félni kezd...)

hogy megképesülve leülve a képbe képbe sülve

végre létezzenek ebben az árnyékból és 

fényből gyúrt varázstükörben is -

nem tudom, miért akar az időtlen

létezni ebben a fényből és árnyékból gyúrt

varásztükörben, ahol legfeljebb magára csodálkozik - 

mindegy kinek az érzékeny csatornáin akadunk fel

ha minden képzelet?

Ezért izgat a miért.

Miért ezt választottam, miért ezt engedtem be

miért azt képzelem, hogy élek képzelt

tárgyaim között képzelt beteg - miért

lerombolt képzelt tárgyaim gyászoló visszafelé néző

képzeletében vigaszt kereső képzelgő

vagyok:

látod, érzelmi és értelmi viszonyom

van a képzeletemhez.