Készletsöprés megint

Még tart a versszünet, amit a kötet összeállítása követelt ki - sokat számít, hogy a reggeli vers születés-idejében is válogatok, nyomtatok és csoportosítok, viszont időről időre kitüremkedik belőlem a szó, jobbára a megosztón. Ezeket újfent ideje volt összesöpörni ide, a blogra, úgyhogy most (mint egy akciós polcon) az összes utóbbi napokban született agymenésem idepakolom.

Visszalapozok, és ahogy jönnek... most úgyis ez a visszalapozás van. Eljött az ideje - hogy lássam, a sok szóból kerekedik-e bármi. Kikerekedik-e. Kerekedik...

Slamre, egyéb eseményekre továbbra sem marad idő, energia - de augusztus 31.-én kivételt teszek majd, elmegyek a klubba. Nem versenyezni. Hanem elmondani egy verset a kötetből, ami biztosan benne lesz. Kicsit hosszabb, mint egy slam - nem férne bele az időlimitbe (és nagyon nem akaródzik húzni belőle, mert úgy érzem, valójában egy szóval se hosszabb a szükségesnél). De erre találták ki az Open Mic-et... és  igen, ez azt is jelenti, hogy abban a szövegre élezett közegben is elkezdem reklámozni magam...

Nagyon sok ötletem van... hallani fogjátok őket. De addig is...

Egy Megjegyzés egy Igen Bátor Vershez

Németh Zoltán verse a Szöveges kontenten

ha csak a sejtek

elkopását számolod

hét évente hullsz

Varga Zsoltnak

A Napfivér, Holdnővért nem láttam, csak hallottam, hogy kicsit nyálas. 

A szentimentális Szent Ferenc rajongóknak biztosan tetszeni fog...

a legízesebb dolgok

nyálasak - hisz a 

szádba veszed őket

Békakirályfi

Junichi Nakamura képe

csak úgy záporoznak rá

közegében a

zuhanó csókok

*

fájni tanít az 

ekkora távolságból

hulló szerelem

Fasori korlát

Hauer Lajos képe

lépéshelyeken

lesheted korlátaid

szép mintázatát

*

elválasztások

rácsrajzán pajkos 

felvágyódás szökdécsel

Vadmurok

Sasa Gyökér képe

ellentmondást nem tűrő

szerelmed hullámtaraján

sodorsz 

Ellenpontnak egy gyönyörű Vadmurok-vers, Will Carlos Williamstól, olvassátok!

Zen-fotók: Kiss Marianna (28.)

a tágabb értelemben

vett mindenséget

ellenpontozom

*

bátran tévesztek...

a hullámmorajt

úgyse zavarom össze

*

együtt rezegni

a legbátrabb tévesztés:

elejtem az ént

*

te döntöd el, hogy

beleoldódás leszek

vagy vadászzsákmány

Meskete (-képek)

bújócskajátékot
játszanak velünk a
szüleink, Jancsi?

özön-rönk messze

bújtattak el maguktól

minket, Juliska

most játsszuk azt, hogy

valamilyen ösvényen

hazatalálunk

hazavesződés

úgyis, Juliska... minek

vesződnénk vele

ebben a mesében

kénytelenek leszünk

kiélesedni

...vagy akarod?

magába szippantson

az éhes erdő?

az is egy ösvény

a fák gyökerébe

belegabalyodva...

játsszuk azt: az erdő
nem két éhes gyerek
éhére éhes

puszta földön áll

abból áll ki minden

árvává tesz úgyis

"Hogy igazak-e a történetek? Értelmetlen kérdés! Annyi feltétlenül igaz, hogy mesélik őket. A történészek már patinás meséinkről kimutatták, hogy pontosan az igazság ellenkezőjét állítják. Ki ne ismerné Jancsi és Juliska meséjét? A nürnbergi városi archívumban megvannak a tizenhatodik század közepén lejátszódott per adatai: egy pék és a felesége - Hans und Grete - meg akarták kaparintani egy város melletti mézeskalácsgyár receptjeit. Az öregasszony, aki ott híres mézeskalácsait sütötte, nem volt hajlandó kiadni őket. Lefogták, megölték, saját kemencéjében elégették. Aztán boldogan éltek, amíg fel nem akasztották őket. De ez semmit sem változtat a mese szépségén." (Lénard Sándor: Völgy a világ végén)

Férges alma

nem a térdeplőt énekelem
de alattunk zokog az ősidő,
bányák gilisztajárataiban
a millió éves halottak hiánya -

a szent-helyeink jobbára temetők
voltak. temetők. voltak.

nem a térdeplőt énekelem
de kizabáltuk magunk alól
a meghittséget és a békét,
érzed milyen kopáran üres
a millió éves kiürült temetők fölött
a gyorsuló szaporodás múlthullató
zakatolása?

a sisere-hadállás-foglalás?

nem a térdeplőt énekelem
de a liget ahol arcon csókolt a fény
két széllegyező leveles ág közt
elmúltakat suttogott a
rám száradó érzéketlenségbe -

téged még sosem fojtogatott egy táj
érzetén a sírás?

nem a térdeplőt énekelem
de a zakatolásunk gyilkos idejében
bányák gilisztajárataiban
a lábunk alatt csak az üresség hallgatása -

ahonnan az elégetett halottak
dühe menekítene az egekbe
vinné a dúlt idő elől a
semmit a semmi űr-hidegébe;

nem a térdeplőt énekelem
de alattunk sír az ős harag
ami ős volt de mitőlünk haragszik
bányák gilisztajárataiban
a kongó, üres hiány:

a szent helyeinket az álmuk rajzolta
és a robbanásig gyorsult égés harsogása
                                 idegen nyelven álmodik.

Készletsöprés

Még tart a versszünet, amit a kötet összeállítása követelt ki - sokat számít, hogy a reggeli vers születés-idejében is válogatok, nyomtatok és csoportosítok, és persze az előre elképzelt ütemhez képest így is le vagyok maradva... viszont időről időre kitüremkedik belőlem a szó, jobbára a megosztón. Ezeket ideje volt összesöpörni ide, a blogra, úgyhogy most (mint egy akciós polcon) az összes utóbbi napokban született agymenésem idepakolom.

Visszalapozok, és ahogy jönnek... most úgyis ez a visszalapozás van. Eljött az ideje - hogy lássam, a sok szóból kerekedik-e bármi. Kikerekedik-e. Úgy tűnik, igen...

Slamre, egyéb eseményekre továbbra sem marad idő, energia - de augusztus 31.-én kivételt teszek majd, elmegyek a klubba. Nem versenyezni. Hanem elmondani egy verset a kötetből, ami biztosan benne lesz. Kicsit hosszabb, mint egy slam - nem férne bele az időlimitbe (és nagyon nem akaródzik húzni belőle, mert úgy érzem, valójában egy szóval se hosszabb a szükségesnél). De erre találták ki az Open Mic-et... és  igen, ez azt is jelenti, hogy abban a szövegre élezett közegben is elkezdem reklámozni magam...

Nagyon sok ötletem van... hallani fogjátok őket. De addig is...

Kertben
áthoztuk ajtód, csukódás-hangját,
jogfolytonos a pince

áthoztuk a csukódás hangját -
jogfolytonos a pince

Balkon

nem mesélsz róla
két lépés kerted
hogyan marad végtelen

Fajta

a gyűlölő, és
a gyűlölt - megszólalásig
hasonlítunk

Egy ambrotípia alá

fotó: Baráth Gábor

sátoros nyarak
régi, belakott fénye
bujkál szemedben

Ophelia

Dallos Emese képe

most teljes vagy
egy lélegzeten a
környezeteddel

Alkonyodik

saját

azt a fénylést
hívják az angyalok
lélegzetének

Lakat

          Vidákovich Istvánnak

ezt az apámtól kaptam
úgy, hogy elárulta a kódját.
Neked én úgy adom,
hogy nem árulom el.

Módosítás